Hivatalos: máris tervezheti a május elsejei négynapos hétvégét

Csütörtökön a kormány munkaszüneti nappá nyilvánítja április 30-át, hétfőt a közalkalmazottak számára – erősítette meg a kabinet ülése elején Viorica Dăncilă a miniszterelnök. Így a közszférában dolgozóknak a keddre eső május elsejének köszönhetően a hónap végén négynapos „minivakációjuk” lesz.

A négynapos hétvégéből várhatóan részük lesz a magánszférában dolgozók jelentős részének is, a cégek és vállalatok többsége ugyanis ilyen esetekben a közszféráéhoz igazítja a munkaprogramját. A kormányfő hangsúlyozta: az április 30-i napot a következő szombaton be kell pótolniuk a közalkalmazottaknak, de a pótlás történhet úgy is, hogy május 11-ig meghosszabbított munkaprogammal dolgoznak.

Amúgy alig ér véget a május elseji négynapos hétvége, újabb hosszú hétvégék következnek, ezúttal háromnaposak: ortodox pünkösd másodnapja, május 28., hétfő is munkaszüneti nap (a nyugati-keresztény vallásúaknak május 21.), illetve a június elsejei péntek, gyereknap is szabad.

Kapcsolódók

Kimaradt?