Elégedetlenséget szült, hogy nem minden közalkalmazott kapta meg fizetését húsvét előtt

Több érdekvédelmi szervezet tiltakozását váltotta ki, hogy nem minden közalkalmazott kapta meg csütörtökön márciusi bérét, annak ellenére, hogy Viorica Dăncilă kormányfő a hét elején arról beszélt, hogy a közszférában dolgozók megkapják fizetésüket még az ortodox húsvét előtt.

"Tekintettel arra, hogy a húsvéti ünnepek hagyományosan többletkiadásokat jelentenek sok román családban, nagy csalódást okozott a munkaügyi minisztériumhoz tartozó intézmények alkalmazottai körében, hogy ők más közalkalmazottakkal ellentétben nem kapják meg korábban fizetésüket, pedig arról a miniszterelnök is biztosította őket korábbi nyilatkozataiban" - olvasható a köztisztviselők szakszervezetének csütörtöki közleményében. Hasonló közleményben ítélte el a kormány által alkalmazott diszkriminációt az oktatásügyi szakszervezetek szövetsége is.

Dăncilă a szerdai kormányülés elején az érintett tárcák vezetőit szólította fel: adjanak magyarázatot arra, hogy miként válhatott támadási felületté egy jóindulatú kezdeményezés. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerint csak azok az intézménynek kapták meg korábban a fizetéseket, amelyek igényelték, és a kormányfői ígéret nyilván nem vonatkozhatott azokra, akik nem is kérték a kifizetések előrehozását.

Sántít a magyarázat? 

Az ellenzéki sajtó szerint azonban sántít a magyarázat, mert a húsvéti kifizetésekről szóló pénzügyminiszteri rendeletben a 38 közintézmény között egy olyan minisztérium is szerepel - a társadalmi konzultációért és párbeszédért felelős tárca -, amely a januári kormányváltáskor megszűnt, tehát nem kérhette a bérek korábbi kifizetését.

Az ortodoxok vasárnap ünneplik a húsvétot. Románia lakosságának mintegy 86 százaléka ortodox vallásúnak vallja magát. A húsvéti ünnep először jelent négynapos munkaszünetet, miután az RMDSZ kezdeményezésére a parlament idén februárban nagypénteket is szabadnappá nyilvánította.

Kapcsolódók

Kimaradt?