Őrző-védő szolgálatot rendelnének el minden iskolában

A tanintézetek őrzésének biztosítása az oktatási minisztérium prioritásai közé tartozik – hangsúlyozza szombati közleményében a szaktárca.

A minisztérium a helyi hatóságokkal együtt folyamatosan keresi a megoldást arra, hogy minél több hazai iskolában legyen őrző-védő szolgálat – mutat rá a közlemény.

A szaktárca egy Vaslui megyei iskolában történtek kapcsán jegyezte meg mindezeket. Oşeşti községben egy férfi késsel felfegyverkezve behatolt az iskolába, ahol megsebesített, majd elrabolt egy diáklányt, miután megfenyegette annak édesanyját és egy pedagógust. Mint kiderült, a lány a barátnője volt, egy ideig együtt is laktak a férfi házában, a szülők azonban ellenezték a kapcsolatot, és hazaköltöztették a lányukat. A 24 éves fiatalember csütörtökön késsel felfegyverkezve ment érte az iskolába, elrabolta, és elvitte egyik rokona házába. Mindkettejükre ott talált rá a rendőrség. A lányt kórházba utalták, a férfit pedig őrizetbe vették, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.

Az eset kapcsán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) pénteki közleményében a hazai tanintézetek biztonságának növelését sürgette.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?