Újabb büntetések Háromszéken: „nem volt egyenlő arányban a magyar és román zászló”

A Kovászna megyei prefektus újabb öt-ötezer lejre büntette meg a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi polgármestereket. A két háromszéki elöljáró március 15-én kapta a második zászlós büntetését, áll a kormányhivatal közleményében.

Sebastian Cucu prefektus ezúttal azért szabta ki a zászlótörvény alapján a legnagyobb pénzbírságot, mert megállapította, hogy sem Sepsiszentgyörgy központjában, sem Kézdivásárhely központjában nem volt a magyar zászlóval „egyenlő arányban” kihelyezve a román lobogó. Mint arról korábban beszámoltunk, a két háromszéki város polgármesterét egy nappal korábban azért bírságolta meg ugyancsak öt-ötezer lejre, mert nem helyeztek el román zászlókat is a magyar zászlók mellé.

Sebastian Cucu az 1994/75-ös zászlótörvényre hivatkozik, amely szerint más államok lobogóit kizárólag a Román zászlóval együtt szabad kifüggeszteni és azt is csak hivatalos állami látogatás alkalmával. Már az első zászlós büntetést követően Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi és Bokor Tibor, kézdivásárhelyi polgármesterek rámutattak, hogy a 2001/1157-es kormányhatározat értelmében, azon nemzeti kisebbségek, amelyek rendelkeznek országos szintű szervezettel, saját rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is. A rendszerváltást követően minden március 15-i ünnepségre kihelyezik a nemzeti szimbólumokat, és emlékeztetnek, hogy a magyar nemzeti zászló nem azonos Magyarország zászlójával.

Mint arról beszámoltunk, a nemzeti ünnepet megelőző prefektusi büntetésekre reagálva Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arra kérte a kormányt és a miniszterelnököt, hogy „állítsák le a Kovászna és Hargita megyei prefektusok ámokfutását”.

A zászlós bírságok ügyében csütörtökön állást foglalt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, aki arra szólította fel a román hatóságokat, hogy ne büntessék a magyarokat azért, mert megünneplik nemzeti ünnepüket.

„Az ilyen büntetések méltatlanok egy európai uniós országhoz, és semmi közük sincs a kölcsönös tisztelethez. A magyarok semmit sem ártanak Romániának azzal, hogy ünneplik a hőseiket, ne zavarják őket ebben” – írta csütörtökön a magyar külügyminiszter.

A zászló-ügyben kétszer is megbüntetett háromszéki polgármesterek várhatóan megfellebbezik a döntést.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?