FRISSÍTVE - Székely szabadság napja: ezrek gyűltek össze Marosvásárhelyen

FRISSÍTVE - Románia nemzetközi kötelezettségvállalására hivatkozva kérték Székelyföld autonómiáját szombaton Marosvásárhelyen, a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezés és tüntetés résztvevői. A demonstráció incidensek nélkül ért véget.

Csendőrök, rendőrök és civilbe öltözött állambiztonságiak lepték el Marosvásárhelyt a Székely Szabadság Napján, a belvárosban pedig már több volt az egyenruhás, mint a civil járókelő. A Kultúrpalota mellett, a városháza mellett, illetve más félreeső terecskének gyűltek össze a csendőrök egyeztetni, illetve szükség esetén bevetésre felkészülni.

A Székely Vértanúk Emlékoszlopánál ahhoz képest, hogy hétvége volt, és hogy az időjárás is kedvezett, nem gyűltek össze túl sokan a 164. évforduló tiszteletére szervezett megemlékezésre – hangoztatták többen is a résztvevők közül. Érdeklődésünkre a szervezők 15-18 ezer résztvevőről beszéltek, a csendőrök közül valaki ezerre saccolta a jelenlevők számát, az újságírók pedig 4-5 ezerre becsülték. Az egyenruhások és civil megfigyelők között fotózott a Székely Vértanúk Emlékoszlopánál Lucian Goga prefektus is.

A résztvevők egyes csoportjai rezesbandával, zenekarral vonultak be az emlékmű melletti térre. Az érkezők elmondták, a korábbi években tapasztalt három rendőri szűrés helyett idén a hatóságok csupán Marosvásárhely határában állították meg az eseményre tartó autóbuszokat. Mindegyik autóbuszra csendőrök szálltak fel, lefilmezték az utasokat, és tájékoztatták őket arról, hogy vágó vagy szúró eszközöket nem szabad bevinni a tömegrendezvény helyszínére.

Az elmúlt évek tapasztalatából tanulván a zászlóval érkezők többsége már korábban gondoskodott arról, hogy zászlórúdját ne lehessen szúró szerszámnak tekinteni. A háromszékiek óriás székelyzászlóval vonultak a helyszínre, ahol székely, magyar és erdélyi zászlók százai lengenek. 

Tőkés: „Készen állunk a párbeszédre”

Tőkés László szerint miként Orbán Viktor miniszterelnök magyar Magyarországot és európai Európát akar, úgy a székelyeknek is azt kell kívánniuk, hogy Székelyföld maradjon székely föld, Erdély pedig Románia határai között is maradjon Erdély.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékműve mellett a székely szabadság napja szónokaként tartott előadást az összegyűlt több ezres tömegnek. Kijelentette: Magyarország Romániának, az erdélyi magyarság pedig az együtt élő románságnak nyújt testvérkezet. „Készen állunk a párbeszédre, a megegyezésre” – fogalmazott.

Hozzátette: az erdélyi magyarok tartják magukat az 1918-as gyulafehérvári népgyűlés és az 1919-es párizsi kisebbségi szerződés magyarokra vonatkozó szakaszaihoz, és elvárják a román parlamenttől, hogy elfogadja a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet.

Tőkés László kijelentette: nem elég az a nyilatkozat, amelyben az erdélyi magyar pártok vállalták, hogy összehangolják autonómiaprogramjaikat. Úgy vélte, a székely szabadság napja előrelépés a tényleges együttműködés felé, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „jobbik része” is a szervezők mellé állt.

„Dabis Attila kitiltása nem marad jogi következmények nélkül”

A jelenlévők hangos kiabálással fejezték ki nemtetszésüket amiatt, hogy a román hatóságok megakadályozták Dabis Attilának, az SZNT külügyi megbízottjának a belépését Romániába. Izsák Balázs SZNT-elnök bejelentette: a.Dabis Attila kitiltása nem marad jogi következmények nélkül.

Dabis Attila kitiltását Jordi Xucla i Costa, a Katalán Európai Demokrata Párt spanyol alsóházi képviselője is megbotránkoztatónak tartotta. Kijelentette: európai fórumokon fogja szóvá tenni a történteket. A katalán politikus arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a székelyeknek és a katalánoknak kétszer okosabbaknak, kétszer kitartóbbaknak, kétszer jobb stratégáknak kell lenniük mint országaik többségi lakosságának, hogy szabadságukat megvalósíthassák. 

Jokin Bildarratz Sorron, a Baszk Nemzeti Párt spanyol szenátusi képviselője egy, a madár szabadságáról szóló baszk népdalt elénekelve szerzett emlékezetes pillanatokat a résztvevőknek. Az Európai Szabad Szövetség (EFA) nevében szóló Gio Paolo Baglioni Olaszország példáját említve jelentette ki: nem igaz, hogy egy egységes és oszthatatlan államban nem lehetnek területi autonómiák. „Ha nekünk sikerült elfogadnunk a saját államunk több nemzetiségű voltát, miért ne sikerülne Romániának is” – jelentette ki a politikus.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta egyetemes magyar ügynek a székely autonómia ügyét, mert – megfogalmazása szerint – „ha a székelyek erősek, a magyarok erősek, és ha a magyarok erősek, akkor Erdély erős”. A politikus szerint Bukarest azért ellenzi a székely autonómiát, mert fél, hogy sikeresebb lesz, mint a központosított kormányzás.

Szabolcs Attila, a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke azt a pillanatot idézte fel, amikor Budafok polgármestereként öt éve Magyarországon elsőként kitűzte a hivatalára a székely zászlót. Úgy vélte: a zászló azóta a szabadság, az összetartozás jelképe lett, és a jelképre ma is nagy szükség van.

A székely szabadság napját levélben üdvözölte a Marosvásárhelyen alakult Szabad Emberek Pártja (POL). A román-magyar regionális vegyes párt elnöke, Dan Macsa a romániai regionális mozgalmak „lándzsahegyeinek” nevezte a székelyeket.

Románia nemzetközi kötelezettségvállalására hivatkozva kérték Székelyföld autonómiáját szombaton Marosvásárhelyen a megemlékezés és tüntetés résztvevői. A tüntetés petícióját, amelyet a kormánynak és a parlamentnek címeztek, de amelyet tájékoztatásképpen Klaus Johannis államfőnek is elküldenek, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasta fel a székely vértanúk emlékműve előtt, és a tömeg közfelkiáltással fogadta el.

Ezt kérik a petícióban

A dokumentum arra emlékeztet, hogy Románia az Európa Tanácshoz történt csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amely ezáltal kötelező érvényűvé vált. A dokumentum 11. cikkelye pedig éppen az önálló közigazgatásról, és a különleges státusról szól.

Amint a petícióban a szóban forgó cikkelyt idézték: „Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek.”

A petícióban megállapítják: az eltelt negyed század során Románia ezt a kötelezettségvállalását nem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. Arra emlékeztettek, hogy a román parlament asztalán van a székelyföldi autonómia törvénytervezete, így senki előtt nem titok, hogy mit kíván a székely nép.

A petíció nyomatékosítja: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A dokumentum szerint az autonómia biztosítása Románia érdekeit is szolgálná.

A petíció elfogadásával a megmozdulás résztvevői követelték, hogy Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott, és a parlament elé terjesztett jogszabálytervezet alapján. Kérték ugyanakkor, hogy a kormány és a parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben a székelyföldi közösség akaratát és vállalt nemzetközi kötelezettségeit.

„Követeljük, hogy a parlamenti vitával párhuzamosan a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal! Tiltakozzunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!” – áll a dokumentumban. A petícióban leszögezték: teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarnak Székelyföld minden lakosának.

A tömeg a székely vértanúk vesztőhelyének a megkoszorúzása után egy 2,5 kilométeres felvonulásra indult, hogy a prefektusi hivatalban átadja a megmozdulás petícióját.

Nem voltak incidensek

Rendbontás nélkül zárult a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és felvonulás - közölte a csendőrség. Adina Chis, az eseményt biztosító csendőrségi mobilegység szóvivője az MTI-nek elmondta: semmilyen rendbontást nem regisztráltak. Hozzátette: a csendőrség köszönetet mond mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek azért, hogy civilizált módon éltek a tiltakozás jogával.

A felvonulás utcáin a csendőrség lezárta a forgalmat. A tiltakozók Kossuth-nótákat énekelve, időnként az "autonómiát!" és az "itthon vagyunk!" jelszót skandálva zavartalanul felvonultak a város főterére, ahol a prefektusi hivatal képviselőjének átadták a közfelkiáltással elfogadott petíciót. A felvonulás során a menetoszlop csaknem egy kilométeresre duzzadt. 

A petíció átadása, a magyar és a székely himnusz eléneklése után feloszlott a tömeg, a máshonnan érkezettek felszálltak az autóbuszokra, és elindultak haza.

Kapcsolódók

Kimaradt?