Pszichológiai tanácsadásban részesülnek a slatiani kórház alkalmazottai

FRISSÍTVE: Pszichológiai tanácsadásban részesítik a slatinai megyei sürgősség kórház azon alkalmazottait, akik ügyeletesek voltak az egészségügyi intézményben vasárnapra virradóra történt gyilkosság idején – jelentette be a kórház menedzsere, Cătălin Rotea.

Az éjszaka holtan találták a kórház pszichiátriai osztályának két alkalmazottját, egy 46 éves asszisztensnőt és egy 56 éves ápolót. A helyiséget, amelyben megtalálták a holttesteket, belülről zárták be, ezért azt gyanítják, hogy gyilkosság, majd öngyilkosság történt. A nő testén 11 késszúrás volt. A rendőrség azt feltételezi, hogy a férfi előbb megölte a nőt, majd saját magával is végzett. Mindketten a kórház alkalmazásában álltak, és – állítólag – hosszabb ideje párkapcsolatban éltek.

A gyilkosság idején ügyeletet teljesítő alkalmazottakat a rendőrségi kihallgatás után hazaengedték, és később pszichológiai tanácsadásban részesítik őket, mivel traumatizáló események és képek tanúi voltak – nyilatkozta a kórház igazgatója.

Cătălin Rotea beszámolt a gyilkosságot megelőzően történtekről is. Azt mondta, az egyik ápoló kiabálást hallott a pszichiátriai osztály egyik kezelőterméből, de nem sikerült bejutnia a helyiségbe, mert zárva volt az ajtó. Ekkor az ügyeletes orvos segítséget kért az 112-es hívószámon, de mire a rendőrök és a tűzoltók kiértek, és betörték az ajtót, már csak a két holttestet találták meg.

A kórházigazgató szerint a folyosón vannak térfigyelő kamerák, a felvételeket már átadták a nyomozó hatóságoknak. Az asszisztensnő 2002 óta dolgozott a kórházban, az ápoló 1994 óta állt az intézmény alkalmazásában. Az igazgató szerint korábban egyikük esetében sem észleltek eddig „deviáns magatartást”.

FRISSÍTÉS: Felszólította Sorina Pintea egészségügyi miniszter az Olt Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, valamint a slatinai megyei kórház vezetőségét, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a pszichiátriai osztályon történt gyilkosság és öngyilkosság ne befolyásolja a kórházban és főleg az érintett osztályon zajló gyógyító tevékenységet. 

A szaktárca közleményben tudatta, hogy a miniszter kérésére az Olt Megyei Közegészségügyi Igazgatóság ellenőrzést végzett vasárnap a kórházban. Az erről készült jelentés értelmében a gyilkosság az egyik kezelőhelyiségben történt, hajnali 1 óra 20 perc körül, amikor a betegek aludtak. Abban az órában a kezelőt sem használták, az incidens tehát nem befolyásolta a kórházi tevékenységet - idézi a jelentést a minisztérium közleménye, amely azt is hangsúlyozza, hogy a pszichiátriai részlegre beutalt mind az 52 páciens idejében megkapta a megfelelő kezelést. 

Kapcsolódók

Kimaradt?