Semmissé nyilvánították a főtanfelügyelők kiértékelését

Semmissé nyilvánította a főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek és a pedagógusházak igazgatóinak kiértékelését, ugyanakkor fegyelmi kivizsgálást rendelt el - közölte a tanügyminisztérium szerdán. 

Az oktatási tárca közleményben értesítette az Agerpres hírügynökséget: a miniszter ellenőrző testülete február 20-a és 23-a között vizsgálta meg, hogy az előírt módszertan tiszteletben tartásával zajlik-e a főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek és pedagógusház-igazgatók mendzseri tevékenységének kiértékelése. Az ellenőrzés során súlyos szabálytalanságokra derült fény egyrészt a kiértékelés folyamatában, másrészt annak végeredményében - közli a minisztérium. 

Az ellenőrző testület többek közt a következő szabálytalanságokat állapította meg: nem az előírásnak megfelelő típusnyomtatványokat használtak a kiértékeléshez; a nyomtatványokból hiányzott az a rész, amelyben a kérdéses személynek önmaga tevékenységét kell értékelnie; egyes kitöltött nyomtatványokon hibásan adták össze a pontszámokat, ezért hibás végeredmény jött ki. A szaktárca közleménye emlékeztet, hogy ezen pontszámok alapján dől el, hogy a kiértékelés alanyai megőrzik-e vezető funkciójukat vagy távozniuk kell-e az intézmény éléről. 

Arra az abszurd helyzetre is van példa, hogy egy kiértékelt vezetőnek a pontszáma meghaladja a maximális 100-at, más esetekben a Pedagógusok Háza igazgatójának tevékenységét a valóságban nem értékelte ki az ezzel megbízott bizottság, hanem átvette egy korábbi kiértékelés eredményeit. 

A tanügyminisztérium semmisnek nyilvánította a főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek és a pedagógusházak igazgatóinak kiértékelését, ezt majd a módszertan felülvizsgálata után újra el kell végezni. Ugyanakkor a szaktárca kivizsgálást rendelt el annak megálalpítására, kik felelősek a szabálytalanságok elkövetéséért. 

A főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek és a pedagógusházak igazgatóinak kiértékelése a 2011/1-es törvény szerint zajlik. A minősítés alapján maradnak vagy távoznak tisztségükből az intézményvezetők - emlékeztet a közlemény. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?