Több mint 500 Szatmár megyei sofőrnek vonták be a jogosítványát két hónap alatt

Több mint 500 gépjárművezetői jogosítványt vontak be idén a közlekedésben észlelt kihágások miatt és 32 balesetet jegyeztek, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Mihai Paşolea, a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság képviselője.

Paşolea a nagyszámú balesetre hívta fel a figyelmet, amely év eleje óta történt Szatmár megyében, ugyanakkor elmondta, hogy legtöbbször a megengedett sebesség túllépése a balesetek fő okozója.

A felügyelő-helyettes tájékoztatása szerint 2018 eleje óta 32 közúti baleset történt Szatmár megyében. A legtöbb karambol gyorshajtás miatt történt, szám szerint kilenc. Hat esetben a gyalogátkelőkön nem adtak elsőbbséget a sofőrök a gyalogosan közlekedőknek, öt esetben pedig a gyalogosok okozták a balesetet.

A megyei rendőr-főkapitányság képviselője elmondta, hogy a két hónap alatt 4 939 bírságot róttak ki és 529 vezetői jogosítványt vontak be, 229-et gyorshajtás miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?