Szovátai csapatépítő tréningen vettek részt szaúd-arábiai fiatalok

Gyermekotthonban nevelkedő fiatalokkal is megismerkedtek, közös tevékenységeken vettek részt azok a 14-16 éves diákok, akik Szaúd-Arábiából érkeztek Szovátára, az Outward Bound csapatépítő, fejlesztő programjára.

Havas tájra, hóra, hótalpas expedícióra vágytak a szaúd-arábiai fiatalok, amikor fél évvel ezelőtt kapcsolatba léptek az Outward Bound marosvásárhelyi irodájával – mondta a Maszolnak Ferencz Dalma, a szervezet szóvivője, akitől azt is megtudtuk, hogy szerettek volna olyan szociális projektben is részt venni, ahol gyermekotthonban nevelkedő fiatalokkal találkoznak. Ez is sikerült, együtt játszottak, főztek és barkácsoltak a velük egykorú gyerekekkel, akik nem a saját családjukban nevelkednek.„A történet fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy levél érkezett az Outward Bound iroda e-mail fiokjába, azzal a felkéréssel, hogy az American International School Riyadh – Szaúd-Arábia  diákjai csapatépítő, fejlesztő programon szeretnének részt venni. Kérésük az volt, hogy állítsunk össze egy különlegesebb programot, mint a megszokott outdoor tevékenységek” – magyarázta a szóvivő. A program összeállt, a Winter Adventure in Transylvania (Erdélyi téli kaland) program február 18. és 24. között zajlott az Outward Bound szovátai Ifjúsági Központjában.  

A projektben résztvevő Pro Szováta Alapítvány, Tinkerbell családi típusú gyermekotthon és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Szent József Gyermekotthon a közös élményeken túl több ezer dollár értékű adományban is részesült.

A gyerekek közös munkájában nem okozott gondot az angol nyelven való kommunikáció, nagyon élvezték a fúrást, csavarozást és a festést, de ezen túl megtanultak csapatként működni, dolgozni és közösen alkotni. A végeredmény, 12 darab raklapokból összeállított kültéri pad, mindkét otthon számára és egy-egy üstnyi erdélyi hagyományos krumpligulyás. Polocka Katalin, a Tinkerbell családi típusú gyermekotthon munkatársa elmondása szerint, az otthonban nevelkedő fiatalok értékelték a résztvevők nyitottságát és készségesen segítettek a közös főzésben.A Winter Adventure in Transylvania program ideje alatt, az Outward Bound Romania outdoor élménypedagógiában képzett oktatói arra törekedtek, hogy a résztvevők önbizalmát és együttérzését fejlesszék. A szaúd-arábiai gyerekeket elkísérő Jaison Norris, AISR- program igazgató ígérete szerint hosszú távú együttműködés első fázisának tekinthető ez a program. Ezzel a tevékenységgel a magániskolában tanuló gyerekek sociális érzékenységét szeretnék fejleszteni és az erdélyi közösséggel való kapcsolatépítést akarják elindítani.

Az Outward Bound Románia 2018-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból számos kiemelt eseményt, programot szerveznek – mondta Ferencz Dalma, aki arról is beszámolt, hogy folyamatosan toborozzák az önkénteseket, tréner-képzéseket szerveznek, hogy valamennyi kihívásnak eleget tudjanak tenni. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?