FRISSÍTVE - Tovább terjed az influenza, Háromszéken is meghalt egy beteg

FRISSÍTVE: Háromszéken is halálos áldozatot követelt az influenza. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos-igazgatója, Antal Álmos elmondta, az 53 éves férfi néhány nappal ezelőtt hunyt el, a bukaresti laboratórium viszont csütörtökön igazolta vissza, hogy halálát az AH1 influenzavírus okozta. FRISSÍTÉS: 48-ra nőtt az influenza idei halálos áldozatainak száma.

A férfi Tulcea megyéből érkezett a sepsiszentgyörgyi kórházba egy sebészeti beavatkozásra, viszont a műtétet nem végezték el rajta, mivel kiderült, hogy influenza vírusával fertőzött. Állapota egyre súlyosbodott. Antal Álmos elmondta, a beteg szívét, agyát és tüdejét is megtámadta az influenza vírusa, amellyel a legyengült immunrendszere nem tudott megküzdeni.

Háromszéken ez az első haláleset influenzafertőzés miatt, de több súlyos állapotban lévő háromszéki beteget kezelnek a brassói kórházban – mutatott rá a sepsiszentgyörgyi kórház orvos igazgatója. Felhívta a háromszékiek figyelmét, hogy bár az egészségügyi minisztérium megkésett az ingyenes influenza elleni oltóanyagok szétosztásával, de még mindig van készleten oltóanyag, és aki teheti, oltassa be magát, hiszen a járvány a következő hetekben csúcsosodik.

Mint arról beszámoltunk, aggasztóan emelkedik az influenzás és felső-légúti megbetegedések száma, az elmúlt két hétben 30 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma, jelenleg közel 3000 beteget tartanak nyilván Kovászna megyében. Sánta Ferenc járványtani orvos a sajtónak elmondta, rendkívül gyorsan terjed a fertőzés, rövid a lappangási ideje, még a fertőzés napján megjelennek a tünetek. A háromszéki járványtani orvos szerint a következő két hétben csúcsosodik a járvány, addig folyamatosan nőni fog a megbetegedések száma.

Az influenza fenyegető terjedése miatt a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf megyei sürgősségi kórház csütörtöktől meghatározatlan ideig teljes látogatási tilalmat vezetett be.

Nem csak Háromszéken teljed a betegség

Az elmúlt héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma megközelítette a 135 ezret országszerte, ami 4,4 százalékkal magasabb az előző hetinél, és több mint 50 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatot.

A tisztiorvosi szolgálat csütörtökön közzétett összesítése szerint a hetedik héten a valószínűsíthető influenzás megbetegedések száma elérte az 1358-at, míg a tavalyi azonos időszakában ezek száma 97 volt. A laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt influenzás esetek száma ebben a szezonban 781 volt, ezek kétharmadában a B típusú vírust mutatták ki.

Az influenzás betegek közül már 47-en vesztették életüket a mostani szezonban Romániában: egyikük sem kapott influenza elleni védőoltást, és többségük más, krónikus betegségekben is szenvedett, így az influenzás fertőzés végzetessé vált számukra. Az áldozatok közül 25-öt A, 22-t pedig a B típusú vírus fertőzött meg. Tavaly ilyenkor 25 halottja volt az influenzának.

A ragályos betegség leginkább Bukarestben, Konstanca, Iași és Olt megyében terjed, és közepes intenzitású Bihar és Argeș megyében. Múlt hét végéig a veszélyeztetett korúak közül csaknem 952 ezren kapták meg a szezonális influenza elleni ingyenes védőoltást Romániában.

A miniszter szerint nem fog nőni a betegek száma

A betegség terjedése ellenére az influenzás megbetegedési mutatók országos szinten nem haladták meg a járványküszöböt, így az egészségügyi hatóságok hivatalosan nem jelentették be az influenzajárványt. A lokális gócpontokban azonban meghozták az ilyenkor szükséges óvintézkedéseket, ezért a legtöbb kórházban és más ápolási intézményben látogatási tilalom van érvényben.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint az influenzás megbetegedések száma a várt szinten tetőzött, és a következő hetekben csökkenő tendenciára lehet számítani. "Semmi esetre sem" beszélhetünk influenzajárványról, ugyanis az elhalálozások száma még nem érte el a szakértők által előrejelzett szintet - nyilatkozta Sorina Pintea egészségügyi miniszter csütörtökön az Agerpresnek.

"Semmi esetre sem. Magas az elhalálozások száma, de nem haladta meg a szakemberek által előrejelzett szintet. Ettől a héttől kezdődően csökkenni fog az esetek száma, tehát nem jelenthetjük ki, hogy influenzajárvány van. Csupán két hete haladtuk meg az előrejelzett minimális szintet. A maximumot egyszer sem értük el ebben az időszakban. Természetesen szomorú, hogy 47 ember életét vesztette, de az elvárt értékeken belül mozgunk" - magyarázta Sorina Pintea a parlamentben, ahol részt vett a megyei tanácsok közgyűlésén.

FRISSÍTÉS: Az Országos Közegészségügyi Intézet legfrissebb adatai szerint 48-ra nőtt az influenza idei halálos áldozatainak száma. Az influenza legutóbbi halálos áldozata egy 71 éves, Ialomiţa megyei nő, aki más betegségben is szenvedett, és nem volt beoltva grippe ellen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?