Nők elleni erőszak: nyílt levelet kapott a kormányfő

A nők elleni erőszak megelőzéséért és visszaszorításáért küzdő 25 civil szervezet fordult levélben Viorica Dăncilă kormányfőhöz, kérve, hogy mielőbb hozzák összhangba a hazai törvényeket az Isztambuli Szerződéssel.

A Filia Központ kedden arról számolt be az Agerpres hírügynökségnek, hogy az aláírók kérték: a rendőrség tegye közzé, hogy 2017-ben hány bántalmazó hágta át a távoltartási parancsot, közülük hány ellen indítottak eljárást emiatt és hányan kerültek börtönbe. A távoltartási parancsok és a benyújtott panaszok ellenére ugyanis nagyon sok nőt bántalmaznak, sőt, meg is ölnek - olvasható a levélben. 

A civil szervezetek emlékeztetnek, hogy a távoltartási parancsra vonatkozó jogszabályt 2012-ben fogadták el, de a rendőrség mindmáig nem dolgozott ki egy egységes munkamódszert a családon belüli erőszak által indokolt távoltartási rendeletek gyakorlatba ültetését és betartásának ellenőrzését illetően. Ezzel kapcsolatban csak körleveleket adott ki az országos rendőrség. A levél aláírói elektronikus karkötők kötelezővé tételében látják a távoltartási parancsok valós betartatásának lehetőségét.

A civil szervezetek szerint naponta átlagban 39 nő tesz rendőrségi panaszt amiatt, hogy egy családtag bántalmazta, és minden negyedik napon családtag erőszakol meg egy kiskorú lányt. 

A kormányfőnek címzett levelet a nők elleni erőszak megelőzésére és visszaszorítására létrejött hálózat ('VIF-hálózat') tagszervezetei szövegezték meg, és 63 civil szervezet csatlakozott hozzá. 

Kapcsolódók

Kimaradt?