Helyére kerülhet Rhédey Lajos gróf váradi szobra

Hosszú történet végére került pont azzal, hogy a nagyváradi önkormányzat január 8-ai, hétfői ülésén rábólintott arra, hogy Rhédey Lajos grófnak szobrot állítsanak a városban. Az emlékmű a váradiak által ma is Rhédey-kertként emlegetett Bălcescu-parkban áll majd.

A hírt a szoborállítás kezdeményezői sajtótájékoztatón jelentették be csütörtökön. Az ötlet 2013-ban, az első Szent László Napokon fogalmazódott meg, amelyet a Rhédey-kertben tartottak. Ilie Bolojan polgármester pozitívan reagált, így elkezdődött az engedélyeztetési folyamat.A második Szent László Napokon közadakozást is szerveztek a szobor felállítására, emellett a Magyar Polgári Egyesület (MPE) 1,5 millió forintos támogatást kapott erre a célra a magyarországi Nemzeti Kulturális Alaptól. A sajtótájékoztatón elhangzott, két és fél évbe telt a több tucat szükséges engedély beszerzése, ezután még a megyei és a városi önkormányzat jóváhagyására kellett várni. Ennek a folyamatnak a végére került pont a váradi közgyűlés döntésével.

Rhédey Lajos császári és királyi kamarás, főispáni helytartó és országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, 1808-tól 1825-ig Bihar megye főispán-helyettese volt. A nagyváradiak ma is Rhédey-kertként emlegetik a ma Nicolae Bălcescu nevét viselő parkot. A Rhédey-család kápolnája a mai állatkert területén áll, melyet, akárcsak a mai parkot, Rhédey Lajos gróf adományozott 1819-ben Nagyvárad városának.

Moldován Gellért Lajos, az EMNP nagyváradi szervezetének elnöke arra is kitért, hogy a szakhatóságok menet közben azt is próbálták megakadályozni, hogy a szobor a tervezett helyen, vagyis a park központi helyén, a színpad előtti zöldövezetben állhasson, helyette az állatkert előtti, eldugott részt javasolták. Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője – aki időközben Ilie Bolojan polgármester tanácsadója lett – kivitte a helyszínre a polgármestert és a város főépítészét, és sikerült meggyőznie őket arról, hogy „ne száműzzék” a grófot méltó helyéről, vagyis a parkból.

A Deák Árpád által megálmodott büsztöt sikerült elkészteni, és készül közben a székelyföldi Kézdiszentléleken a talapzat is, így a szobrot még ez év folyamán felavatják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?