Mobiltelefonok nélkül az iskolapadban: alkotmányt sért a szabályzatmódosítás?

Vitathatóan ellentmond a diákokra is vonatkozó magántulajdonhoz való jognak a váratlanul megváltozott iskolai szabályzatnak az az előírása, amely szerint a tanórák ideje alatt a diákoknak meg kell válniuk a mobiltelefonjuktól  – mondta el a Maszolnak Bukur Tamás, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnöke. A tanulók óra közben eddig sem használhatták a készüléket, de maguknál tarthatták.

Mint korábban írtuk, az oktatási miniszter kedden írta alá a romániai tanintézmények működésének és megszervezésének keretszabályzat módosító rendeletet. Az új szabályzat többek között előírja: a diákok nem tarthatják többé maguknál az órákon és vizsgákon mobiltelefonjaikat, a lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük.Illusztráció forrása: cvlpress.ro

„A diákokat az új szabályzat arra kötelezi, hogy lemondjanak arról, hogy a sok esetben nagyon drága javaikra ők maguk vigyázzanak” – jelentette ki a módosításról a Maszolnak a MAKOSZ elnöke. Bukur Tamás szerint ilyen értelemben az alkotmánynak is ellentmond ez a változtatás.

A diákszervezetek kifogásolták, hogy a tanügyminiszter nem bocsátotta tíznapos közvitára a tervezetet a minisztérium honlapján, hanem Facebookon közölte szerdán, hogy már kiadta az elfogadásáról szóló miniszteri rendeletet. A MAKOSZ elnökének tudomása szerint a minisztérium csak az Országos Diáktanáccsal (CNE) konzultált a módosításokról. „A szervezet több javaslatot is tett, így születtek jó változtatások is” – mondta Bukur.

Ilyen például, hogy az iskolák már nem kötelezhetik az egyenruha viseletét, valamint az, hogy a pedagógusok nem alkalmazhatják szankcionálási célokra az osztályzatot. „A CNE általában a mi véleményünket is képviseli, mert nagyon erős partnerségben vagyunk velük, nem nagyon vannak olyan kérdések, amiben ne értenénk egyet. Elmondták, hogy ők ez ellen a változtatás ellen (a mobiltelefon használatára vonatkozó módosítás – szerk.) nagyon sokat harcoltak, de a minisztérium képviselői meggyőzhetetlenek voltak, előre látszott, hogy ez egy olyan dolog volt, amit meg akartak változtatni” – tájékoztatott Bukur Tamás.

A diákvezető úgy látja, valami olyan módosítást akartak bevezetni, ami felháborodást kelthet a diákokban, de akár a szülőkben is, és ez magyarázhatja azt, hogy ilyen gyorsan és hirtelen hozták meg a miniszteri rendeletet. „A tanügyminiszterrel kapcsolatban nagyon gyakran felmerül az a kétség, hogy alkalmas-e a tisztségre” – jegyezte meg a MAKOSZ elnöke, aki hozzátette, nem értik, hogyan lehetséges, hogy egy ország tanügyminisztere egy olyan szabályzatot vezet be, ami bizonyos pontjaiban alkotmányellenes. „Az ilyen jellegű helyzetek szülik az oktatási törvényben és nagyon sok más típusú törvényben azt a rengeteg ellentmondást” – fűzte hozzá.Bukur Tamás a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén, Brassóban, 2017 szeptemberében | Fotó forrása: Facebook

Bukur Tamás hangsúlyozta: a MAKOSZ azt kifogásolja, hogy ez a változtatás „egy olyan közeget teremt, amelyben a diákok talán még inkább kellemetlenül, még inkább fogva tartottaknak érzik magukat az iskolában” . „Úgy gondolom, az a tanárnak a problémája, ha a diák inkább telefonozik ahelyett, hogy odafigyeljen. Jó lenne egy olyan rendszerben élni és tanulni, amelyben a tanár képes fenntartani a figyelmet, és amelyben ha a tanár azt mondja a diáknak, hogy tegye el a telefont, akkor annak van olyan hatása, hogy el is teszi” – indokolta álláspontját.

A diákszervezet elnöke szerint a tanárok üdvözlik ezt a változást, de nem érti, miért. „Talán azért, mert így nem kell arra figyelniük, hogy a diákok ne használják a telefonjukat, de szerintem több problémát szül, mint amennyit megold” – fogalmazott.

Ki felel akkor, ha eltűnik egy telefon?

A szabályzat nem tér ki arra, hogy kit terhel a felelősség abban az esetben, ha egy készülék eltűnik. A MAKOSZ elnöke szerint megtörténhet, hogy egy pillanatban, amikor senki nem figyeli annyira a telefonokat, valaki bejön az osztályba, és eltűnik egy telefon, de akár az osztályon belül is fennállhat annak a veszélye, ha egy helyre van az összes készülék összegyűjtve, hogy valaki a másik telefonját veszi el.

„Az iskola, a tanár vagy a diák felel a saját telefonjáért, annak ellenére, hogy akarata ellenére kellett letegye? Ki téríti meg a diáknak, ha valaki ellopja a telefonját?” – sorolta kérdéseit Bukur Tamás. Hozzátette, nem kimondottan azokra a magyar középiskolákra gondol, amelyeket az általa irányított szervezet ismer, „de rengeteg olyan iskola van, ahol az ilyen jellegű biztonsági helyzet nem a legjobb”. Egy hasonló incidens nemcsak a diákoknak, hanem az iskoláknak is elég kellemetlen lehet – véli Bukur.

Több módosítást jónak tart a MAKOSZ

A romániai tanintézmények működésének és megszervezésének keretszabályzat módosító miniszteri rendelet szerint többek között az iskolákban megszünteti a szolgálatos diák intézményét is. Ezzel a MAKOSZ egyetért, hiszen soha nem értették, miért kell a tanulónak, az oktatás haszonélvezőjének, hozzájárulnia olyan tevékenységekhez, amelyek az oktatás szolgáltatásának az elvégzéséhez tartozik.

„Miért kell táblát törölnie, hogyha a tanárnak, aki végzi a munkáját, és fizetést kap, ez nagyon egyszerűen beleférhetne a munkakörébe? Miért van szükség arra, hogy a diákok az iskola bejáratánál álljanak, amikor van az iskolának erre megfelelő személyzete?” – állt értetlenül az eddigi szabályzat előtt a diákszervezet vezetője. Szerinte az ilyen és ehhez hasonló szabályozások azt erősítik a diákokban, hogy az iskola egy kényszer, egy „börtön”, nem pedig azt, hogy az oktatás értük van, ők a szolgáltatás haszonélvezői.  

„Kicsit frusztrálónak és szomorúnak tartjuk azt, hogy ha történnek olyan változtatások, amelyek valamilyen módon előre viszik az oktatási rendszert, akkor mindenképpen valamit el is kell rontani. Több a jó módosítás, mint a rossz, de kár, hogy van rossz irányba való változás is” – összegzett a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének elnöke.

A mobiltelefon használatára vonatkozó modósítás mellett a romániai közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzat megszünteti a diákok iskolai szolgálatát, megtiltja a diákok vagy tanárok bevonását az osztálypénz vagy egyéb pénzalapok gyűjtésébe, kezelésébe. Emellett a tanárok nem használhatják többé az osztályzatot fegyelmezési, vagy büntetési célokra, azoknak kizárólag a tudásszintet szabad tükrözniük. Nem kötelezheti többé a romániai diákokat egyenruha viselésére. A keretszabályzat megemlíti, hogy a hatályos jogszabályok szerint azok a szülők vagy törvényes gyámok, akiknek a tanköteles gyermekeik kimaradnak az iskolából, száztól ezer lejig (66 ezer forintig) terjedő bírsággal sújthatók, vagy közmunkára kötelezhetők. Az első négy osztályba járó gyerekeket a szülőknek vagy az általuk meghatalmazott felnőtteknek el kell kísérniük a tanintézet bejáratáig. Az új szabályzat szerint a testnevelés-tanárok az egészségügyi okokból felmentett diákokat is bevonhatják a közösségi tevékenységbe, bíráskodást, időmérést, szervezési feladatokat bízva rájuk, amennyiben nem ütköznek az orvosi előírásokba. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?