Hozzájuk fordulhat, ha adakozni akar a rászorulóknak – Máltai Szeretetszolgálat

Karácsony közeledtével segíteni akar a rászorulókon? A legkönnyebben ezt az Erdélyben jelenlévő karitatív szervezeteken keresztül teheti meg. Sorozatunk első részében a Máltai Szeretetszolgálatot mutatjuk be.

A Máltai Szeretetszolgálat minden évben várja a jótékonysági felajánlásokat, hogy eljutassa az adományokat a rászorulóknak. A szervezet Erdély szinte minden megyéjében jelen van: 17 fiókszervezetük címlistáját itt találja.

A Máltai Szeretetszolgálat főtitkárától, Tischler Ferenctől megtudtuk, az elmúlt évekhez képest az idei karácsony előtt sokkal többen keresik fel a fiókszervezeteiket. Magyarázata szerint ez köszönhető annak is, hogy karácsony közeledtével a korábbinál láthatóbbá váltak a programjaik, de annak is, hogy a társadalom érzékenyebbé vált rászorulók problémája iránt. Hozzátette: szükség is van az adományokra, mert tapasztalatuk szerint egyre nagyobb számú idős, egyedülálló személy és árva fiatal szorul segítségre.

A szervezet önkéntesei három hete - az advent kezdete óta - jelen vannak a vásárokban, bevásárló központoknál, ahol ismertetik a szervezet tevékenységét, próbálják megérinteni az embereket és gyűjtéseket is szerveznek. Emellett több városban szerveznek karitatív koncerteket és az „Idősek karácsonya” eseményeket.

A Sepsi Sic is besegített

Tischler Ferenc kiemelte, hogy sok baráti társaság illetve intézmények és vállalkozások keresték meg a Máltai Szeretetszolgálatot és ajánlották fel támogatásukat. Példaként említette a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC kosárlabda klubot, amely múlt héten egy nemzetközi mérkőzés alkalmával arra kérte a szurkolókat, hogy vigyenek magukkal plüssjátékokat és labdákat. Az így összegyűjtött több száz ajándék játékot a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei eljuttatják a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiba, árváknak illetve nagycsaládban élő gyermekeknek.

Emellett a szatmárnémeti filharmónia a Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta egyik koncertje bevételét illetve kiemelkedő egy kolozsvári IT-cég segítsége, ugyanis a vállalkozás munkatársai a szeretetszolgálatnak ajánlották fel az e hónapi ebédjegyeiket, amelyekre a segély szervezet tartós élelmiszert vásárol rászorulók számára.

Kikhez jutnak az adományok?

Hozzátette, hogy tapasztalataik szerint az egész évben összegyűjtött adomány ruha és élelmiszer támogatások fele karácsony tájékán érkezik a Máltai Szeretetszolgálathoz. Nem nagyon jellemző a pénzadomány, inkább ruhaneművel vagy élelmiszerrel, tanfelszereléssel, játékokkal támogatják a rászorulókat a jótékonykodók. A Máltai Szeretetszolgálat ezeket az adományokat az egyedülálló, idős személyeknek, illetve árva gyerekeknek adja át. Tischler Ferenc ez a két kategória, amely nagyobb odafigyelést igényel az ünnepek tájékán. 

A szervezet főtitkára szerint az elmúlt 25 évben sokat változott a kedvezményezettek köre, tapasztalatuk szerint az elmúlt időszakban megnőtt az egyedülálló idős személyek száma, akiknek gyerekei, hozzátartozói vélhetően külföldön keresik a boldogulás lehetőségét. Erdélyben kevésbé, de az ország déli megyéiben sok gyereket kellett kiemelni családja köréből többnyire családon belüli erőszak miatt.

Mire ügyeljük adományozáskor?

Az adományozás etikettjére vonatkozó kérdésünkre Tischler Ferenc elmondta: az embereknek arról kell dönteniük, hogy valóban segíteni akarnak, vagy rossz minőségű adománnyal megalázni a rászorulókat. Ez utóbbi nem jellemző, tette hozzá. Elmondása szerint aki segíteni akar embertársain, oda szokott figyelni, hogy olyan minőségű ruhát adományozzon, ami jó állapotban van, nem illik szakadt ruhaneműt betenni a csomagba.

Tapasztalatok szerint van, aki a saját maga által viselt, de még jó állapotban lévő ruhát, cipőt adja át a szegélyszervezetnek, de akad olyan is aki az önkéntesekkel találkozva, a bevásárlóközpontban bemegy egy ruhaüzletbe, és új ruhát vásárol a rászorulók számára. Ugyanakkor sok esetben élére vasalt ruhákat találnak a segélycsomagokban. Tischler megjegyezte: Erdélyben nincs panasz az adományok minőségére.

A Máltai Szeretetszolgálat országos szervezetének alapítója és tiszteletbeli elnöke, Puskás Bálint volt alkotmánybíró felidézte, hogy a 1991-ben a szervezet indulásakor azt mondta a német kormány képviselőinek, hogy öt éves anyagi támogatást kérnek, ez idő alatt próbálnak talpra állni. Ez viszont nem következett be, mivel a rászorulók száma évről évre növekszik. Csak Kovászna megyében 500- 600 család kap rendszeres támogatást, hetente vagy havonta élelmet, ám az ünnepeken kiterjesztik a  támogatottak körét, ilyenkor mintegy 2000 rászoruló kap segítséget, gyerekek, idősek, betegek, nagycsaládosok. Ennél azonban sokkal nagyobb a rászorulók száma, hiszen a civil szervezetek folyamatosan egyeztetnek, és nem ugyanazokat a személyeket segítik. Puskás Bálint szerint a külföldi kormányzati finanszírozás mára elapadt, de a partnerszervezetektől még mindig jelentős támogatást kapnak.  

(Címoldalas illusztráció: a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti szervezetének Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?