Nagy összegtől eshet el a csíkszeredai kórház a minisztérium döntése miatt

Az egészségügyi minisztérium által beígért mintegy 2,6 millió lejes támogatástól eshet el a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház önhibáján kívül, mivel a minisztérium túl szűkre szabta a pénz elköltésének határidejét, illetve három extra szabadnapot is adnának maguknak.

Orvosi eszközöket vásárolna a megyei kórház abból a pénzből, amelyet a minisztérium még november folyamán ígért meg az egészségügyi intézménynek. A kórház már elindította az eszközök megvásárlásnak a folyamatát, azonban csütörtök éjszaka érkezett a levél a minisztériumból, hogy hétfőig a teljes kiutalt összeg elköltésére meg kell kötniük a szerződést, különben arra kötelezik őket, hogy visszafizessék a pénzt a minisztériumnak.

Borboly Csaba, a kórházat fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke azt nyilatkozta, hogy a határidő rövidülésére vonatkozó figyelmeztetést az utolsó percben küldték ki, ráadásul nem is hivatalosan tették azt meg.

Az eszközök megvásárlásával kapcsolatban már folytatott tárgyalásokat a beszállítóval a kórház, azonban a vásárlási procedúra hosszú, hiszen a pénz több intézményen megy keresztül, míg a kórház megkapja azt, illetve a vásárláshoz szükséges összegátutalások is napokat vesznek igénybe.

Borboly Csaba az egészségügyi minisztériumtól vár magyarázatot a szerinte elfogadhatatlan lépésre, és azzal a kéréssel fordul hozzájuk, hogy az összegek felhasználásának periódusát egész jövő hétre tolják ki. Ez azért is lenne fontos, mert a szerződéskötés előtt még óvásokat is letehetnek azok a beszállítók, akik nem nyertek a kiíráson, tehát plusz 10 nap csak az óvási időszak. A megyei tanács elnöke ígéretet tett arra, hogyha mégsem sikerül a minisztériumi pénzt határidőre elkölteni, akkor a megyei tanács tartalékalapjaiból kifizetik az eszközök árát, de elvárják, hogy a minisztérium a jövőben visszafizesse azt.

Dr. Demeter Ferenc kórházmenedzser elmondása szerint az eszközvásárlás befejezését egyébként is jövő hétre tervezték, legkorábban szerdára, akkorra ugyanis az összes irat elkészült volna, amit a minisztériumba kellett volna küldeniük, de a hétfői új határidő megnehezítette a dolgokat.

A kórházigazgató elmondása szerint a határidő rövidítésére azt a magyarázatot adták, hogy a minisztériumban december 27-, 28-, 29-ét szabadnapokká tennék, így három nappal rövidült a pénz felhasználásának ideje.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?