Mutass jó példát: 22 példaképet jelöltek Szatmár megyében

Szatmár megyében zajlott a Nőileg magazin Mutass jó példát! programjának utolsó előtti fordulója. A jelölők összesen 28 jelölőlapot küldtek be, mivel bizonyos személyeket többen is javasolták, 22 jelölt közül kerül ki a Szatmár megyei győztes.

A zsűri elkezdte a jelölések elbírálását, a győztesek nevét márciusban közli a lap. Az első helyezettel a magazin címlapján találkozhatnak az olvasók, a második és harmadik helyezettel pedig a magazin honlapján ismerkedhetnek meg.

A jelölők Szatmárnémetiből, Gelencéről, Tasnádról, Nagykárolyból, Kolozsvárról, Bogdándról és Csíkszeredából küldtek be javaslatot, a példaképjelöltek lakhelyük szerint Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Magyargéresen laknak. Foglalkozásukat tekintve van köztük pedagógus, orvos, szociális munkás, irodavezető, civilszervezeti vezető, óvónő, író, szakmunkás, újságárus, vállalkozó és néprajzkutató is.

A jelölők által kiemelt jellemvonásaik a tisztesség, a becsületesség, az elhivatottság, az emberségesség, a felelősségvállalás, a hivatástudat és a jószívűség.

A Mutass jó példát! program 2018 januárjában utolsó jelölési ciklusához érkezik, akkor Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyéből várják a jelöléseket, január 22. és február 4. között.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?