Az ünnepek előtt fokozottan ellenőrzik az élelmiszergyártókat és forgalmazókat

Háromszéken az év utolsó heteiben több ellenőrző csoport keresi fel az élelmiszer gyártókat a szállítókat illetve a szupermarketeket, kisboltokat, piacokat és vásárokat valamint szállodákat és panziókat, tájékoztatott Sikó Barabási Sándor.

A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője szerint az ellenőrzések a múlt héten kezdődtek és vizsgálják az adott egységben a tisztaságot illetve, hogy betartják-e az élelmiszerek tárolására és feldolgozására vonatkozó előírásokat.

Eddigi tapasztalataik szerint a vendéglők esetében a leggyakoribb probléma, hogy túl kicsi a konyha és nincs lehetőség arra, hogy elkerüljék a feldolgozásra váró alapanyagok és a ételkészítmények „kereszteződését”, azaz ugyanott, ugyanakkor viszik be a konyhára például a krumplit, amikor a hússal foglalkoznak. Az érintettek szerint gyakori, hogy nincs ahová bővíteni az étterem konyháját, vagy a helyiséget bérlik és nem szabad módosítaniuk. A háromszéki főállatorvos szerint ez esetben egy megoldási lehetőség, hogy szabályozzák le, hogy például reggel 6 és 7 óra között visznek be minden nyersanyagot a konyhába, azt követően letakarítják a munkafelületeket és elkezdenek dolgozni az ételek készítésén.

Sikó Barabási Sándor elmondása szerint a másik jelenség, amire felfigyeltek, hogy volt fagyasztóláda, de annak nem volt teteje, így a berendezés nem tudta megfelelő módon végezni a dolgát, azaz nem valósult meg a megfelelő tárolási körülmény. Ezek a problémák mind megoldhatóak, ezért ezek rendezésére szólították fel az érintett vállalkozásokat.

A háromszéki élelmiszerbiztonsági hatóság vezetője szerint az a tapasztalat, hogy a szupermarketek az év végi nagy vásárlói rohamra készülve hatalmas mennyiségű élelmiszerterméket halmoznak fel raktáraikban, csakhogy nincs elég hűtőjük, hogy mindezt előírás szerűen tárolják. A kisboltokban is a tárolási körülmények hiányosak, ugyanis az előírás szerint külön kell tárolni a hústerméket, tejet és tojást, de nem mindenhol van elegendő hűtőpult. Tapasztalatok szerint a panziókban gyakori, hogy a hűtőben beazonosítatlan élelmiszert tárolnak, és arra hivatkoznak, hogy otthon disznót vágtak, csak elromlott a hűtő, ezért tartják azt a panzióban – miközben feltehetően azzal etetik a vendégeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?