Belügyminiszter: ne vonulhassanak korán nyugdíjba a rendőrök

Carmen Dan belügyminiszter kérte a rendőrök jogállására vonatkozó törvény azon cikkelyének hatályon kívül helyezését, amely lehetővé teszi 47 évnél fiatalabb rendőrök számára is, hogy nyugdíjba vonuljanak - közölte a tárcavezető az Antena 3 televíziónak adott interjúban. 

A belügyminiszter 'zavarkeltőnek' nevezte azt a törvénycikkelyt, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrök még 47 éves koruk előtt kérjék nyugállományba helyezésüket. A 223-as törvény szerint egy rendőr akkor teljesíti a nyugdíjaztatás feltételeit, ha ledolgozott összesen 20 évet, valamint 10 évet a minisztériumban. Carmen Dan szerint a minisztérium keretében kifejtett tevékenységnek számít a négy év tanulási idő is a rendőrakadémián, valamint az egy éves katonai szolgálat, így valójában elég öt évet dolgozni a minisztériumban a nyugdíjaztatási feltételek teljesítéséhez. 

'Mi kategorikusan kértük a rendőrök jogállására vonatkozó törvény ezen szövegrészének hatályon kívül helyezését' - jelentette ki a belügyminiszter, aki leszögezte: ugyanazon 223-as törvény azt is kimondja, hogy - a munkakörülmények nehézségétől függően - a nyugdíjkorhatárból maximum 13 év vonható le a nyugállományba vonulás engedélyezésekor. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?