Péntek este nyitják meg a Mátyás-szobor köré épített korcsolyapályát

Péntek este nyitják meg a kolozsváriak körében élénk vitát kiváltó korcsolyapályát, amelyet az elmúlt évektől eltérően idén a Mátyás király szoborcsoport köré építettek. Mi még nappal megnéztük, milyen lett a jégpálya, Oláh Emese alpolgármestert pedig arra kértük, értékelje, hogy az építmény biztonságos-e a szoborra nézve. 

A főtéren péntek délben még nagyban folytak az előkészületek. Jeget még nem láttunk, és a pálya is el volt kerítve, tehát akit érdekel a végeredmény, az mindenképp nézzen ki a 19 órakor kezdődő ünnepi megnyitóra.A szerző felvételei

Oláh Emese alpolgármester közölte: az építkezés során a szoborcsoport nem volt veszélyben. „Örülök, hogy a munkálatok folyamán a szoborcsoport nem sérült meg. Remélem, hogy a korcsolyapálya működtetése során sem történik semmi, ami veszélyeztethetné a szoborcsoportot” – fogalmazott.

Gergely Balázs városi tanácsos korábban a Maszolnak elmondta: nem tájékoztatták az RMDSZ-frakciót arról, hogy a főtér keleti oldaláról elköltöztetik a korcsolyapályát. Egy július 18-ai tanácsülésen megszavazták, hogy a karácsonyi vásár megszervezésére és kivitelezésére pályázatot ír ki az önkormányzat, és ez ugyan azt is tartalmazta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan lesz korcsolyapálya, arról szó nem esett, hogy elköltöztetnék a megszokott a helyéről. A licitre egyetlen ajánlat érkezett, amelyet el is fogadott a polgármesteri hivatal, a cégcsoport öt évre nyerte el a jogot, hogy karácsonyi vásárt szervezzen Kolozsvár főterén.

Mától kezdődően naponta lesznek programok és koncertek a karácsonyi vásár keretében, ma 19 órától a Young Famous Orchestra Lights of joy című produkciójával nyitják meg az új évig tartó koncertsorozatot. A román könnyűzene nagyágyúi közül fellép például a Voltaj, Andra és SMILEY.

Az alpolgármester érdeklődésünkre kifejtette: híres magyar zenekarok valóban nem kerültek a repertoárba, ezért odafigyeltek arra, hogy a karácsonyi hangulatot magyar nyelven is biztosítsák. A rendezvénysorozat keretében fellép majd a Református Kollégium kórusa, valamint a római katolikus és az evangélikus kórusok is magyar karácsonyi énekeket adnak majd elő. A program szerint pedig december 25-én Molnár-Fodor Edina, Szép András, Ferencz Áron és Sándor László formációja, az Edina Quartet varázsolja majd ünnepi hangulatba a kolozsváriakat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?