Nagybánya lesz Románia Ifjúsági Fővárosa

Nagybánya lesz Románia Ifjúsági Fővárosa, jelentették be szombaton a Romániai Fiatalok Gáláján a címet jelenleg viselő Bákóban.  

Nagybánya 2018. május 2. és 2019. május 2. között lesz Románia Ifjúsági Fővárosa. A cím mellett a város elnyerte a program társkezdeményezője, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) 50 ezer eurós, internetes hirdetésre fordítható díját.Nagybánya a #Uturn című pályázattal nyerte el a díjat, ennek célja egy éven keresztül olyan programokat tesztelni, amelyek a helyi közösségben maradásra és aktív részvételre sarkallná a fiatalokat. A programot a helyi hatóságok, az ifjúsági civil szervezetek, informális fiatal csoportosulások, intézmények és az üzleti környezet is támogatja.

Az ifjúsági főváros címre pályázó városok közül Nagybánya, Iaşi és Szatmárnémeti jutott be a döntőbe, pályázataikat az ifjúsági civil szféra, a magánszektor, a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei és egyes közintézmények képviselőiből álló független zsűri értékelte.

A programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) –koordinálja, célja pedig annak a módnak a fejlesztése, ahogyan a helyi hatóságok együttműködnek az ifjúsági civil szervezetekkel és a magánszférával annak érdekében, hogy a romániai fiatalokat helyezzék a városfejlesztési folyamatok középpontjába.

Kapcsolódók

Kimaradt?