Mutass jó példát: Balla Ferenc a Kolozs megyei győztes

A Mutass jó példát! program ötödik példaképe a válaszúti Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, aki a Nőileg magazin novemberi lapszámának címlaposa lesz. Őt követi munkatársa, az alapítvány elnöke, a szamosújvári Balázs-Bécsi Gyöngyi. A harmadik helyezett a kolozsvári dr. Szentágotai T. Lóránt orvos, a Szamosfalván működő Proiect Theodora Jótékonysági Társaság elnöke és a Theodora Ház Idősek Otthonának vezetője.

A zsűri 27 személyből választotta ki a három példaképet, velük a Nőileg magazinban, valamint ennek honlapján ismerkedhetnek meg az olvasók.A Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója

„A jelölt a megmaradást igyekszik a lehető legodaadóbb módon megalapozni, stabillá tenni Mezőségen. Úgy igazgatja a Kallós Zoltán Alapítványt, a szórványkollégiumot és minden más, az alapítványhoz tartozó munkát, hogy az iskolai éveket ott töltő több mint 130 gyermek családias hangulatban, nagyszerűen érezze magát. Nagyon jó szervező. Az alapítványhoz tartozó, Kolozsváron zajló népzenészképzés is mutatja ezt, valamint az egész nyáron át egymás után szervezett táborok, amelyek minden korosztályt megszólítanak. Ferenc nem ismeri a lehetetlent, nagyszerűen tudja irányítani a csapatot, akikkel együtt dolgoznak a célok érdekében. Az onnan kikerülő fiatal felnőttek apaként tekintenek rá” – írta az egyik jelölő.A Kallós Zoltán Alapítvány elnöke

„Elsősorban önzetlensége miatt példakép, és azért, ahogyan személyesen követi minden válaszúti diák sorsát óvodától felnőttkorig. A Kallós kúriára való belépéstől mintegy 300 diákra emlékszik. Kitartással rója a mezőségi utakat olyan magyar gyermekeket keresve, akik magyar felmenőkkel rendelkeznek, és meggyőzi a szülőket, hogy 4–5 éves gyermekük jó helyen lesz. Kedvessége és az, ahogyan ezeket a magyarul alig beszélő gyerekeket megnyugtatja, otthont teremt számukra egy teljesen idegen környezetben. Emberséggel vizsonyul munkatársaihoz, vendégszeretetét bárki megismerheti, aki betér a válaszúti Kallós Alapítványhoz” – áll a jellemzésben.Orvos, a Proiect Theodora Jótékonysági Társaság elnöke és a Theodora Ház Idősek Otthonának vezetője

„Ha az altruizmust és a szívvel-lélekkel dolgozó embertípust szeretnénk megmintázni, nyugodtan forduljunk dr. Szentágotai T. Lóránthoz, aki huszonegy éve a Szamosfalván működő Proiect Theodora Jótékonysági Társaság elnöke és a Theodora Ház Idősek Otthonának vezetője, orvosa, mindenese. Olyan korszerűen berendezett intézményt irányít, amely nem kórház és nem siralomház, mégis sajátos formában emlékeztet ezekre. Nagyon sok testi-lelki betegségben megrokkant idősnek nyújtott és nyújt szállást, orvosi ellátást, emberséges viselkedést. Rajta is maradt a ritkaságszámba menő, de kimondottan közhálát tükröző titulus, ami ügyfeleitől ered: ő az öregek és a szegények orvosa” – írta a harmadik helyezettről jelölője.

Kapcsolódók

Kimaradt?