Toader: szemmel tartják a szabadon bocsátott fogvatartottakat

Reméli, hogy nem fog nőni a bűnözési arány a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye miatt, amelynek alapján minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal rövidül le a foglyok büntetése - jelentette ki iaşi-i látogatása során az igazságügyi miniszter. 

Tudorel Toader újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem tudja, de „reméli”, hogy nem fog nőni a bűnözési ráta az intézkedés nyomán, ennek érdekében a 2017/169-es törvény alapján szabadon bocsátott fogvatartottakat első perctől kezdve figyelemmel követik a pártfogó felügyelet rendőrei.
A miniszter ismét hangot adott azon véleményének, hogy egy törvény hatását nem a gyakorlatba ültetése után kell felmérni, hanem még a tervezet kidolgozásának fázisában. Azt is elmondta, hogy az eredeti javaslat szerint három nappal rövidült volna le a büntetés minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 nap után, a parlamentben azonban ezt hat napra módosították.

Így a törvény hatályba lépésének első napján 529 fogvatartott szabadult, és további 3 349 lett jogosult arra, hogy kérje feltételes szabadlábra helyezését. „Ez még nem jelenti azt, hogy ki is fognak jönni. Ez csak azt jelenti, hogy bizottság elé járulhatnak, a bíróság elé, ott kielemzik a kérést, és a bíró fogja eldönteni, kit és mikor helyez feltételesen szabadlábra” - magyarázta a miniszter. 

Toader azt is megerősítette, hogy kárpótlásra jogosultak azok a volt fogvatartottak, akik nem megfelelő körülmények között töltötték le büntetésüket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?