• 2018. november 17., szombat
    Hortenzia, Gergõ
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -2°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -1°
      Kovászna
    • -1°
      Kézdivásárhely
    • Barót
    • -2°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -2°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6639 LEI
    • 1 USD = 4.1179 LEI
    • 1 GBP = 5.2762 LEI
    • 100 HUF = 1.4490 LEI

„A környezetünkön is múlik az, hogy megtanulunk-e románul”


-A A+

Sorozatunkat, amelyben székelyföldi vagy más tömbmagyar térségekből származó értelmiségieket kérdezünk a román nyelv elsajátításáról, Szörcsey Ágnes vállalkozóval és Győrfi Kata költővel folytatjuk, akiknek életútjuk többnyire Sepsiszentgyörgyről indult. Mindketten kolozsvári egyetemeken tanultak, Ágnes ma ugyanitt saját céget vezet, Kata pedig Bukarestbe költözött. Korábbi interjúinkat itt és itt olvashatják.

Szörcsey Ágnes kérdésünkre elmesélte, hogy szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön a román órákon kívül sehol nem kellett használja az ország nyelvét, ezért az első két-három év Kolozsváron nagyon nehéz volt, de az évfolyamtársai nyitottságának köszönhetően idővel belerázódott a román nyelv használatába.

Szörcsey Ágnes

Szörcsey Ágnes Sepsiszentgyörgyön született, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tanult. 2009-ben Kolozsvárra költözött, építész szakon diplomázott. Két évig egy kolozsvári román építészeti irodában dolgozott. Öt éven át a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) önkéntese volt, és idén már ő koordinálta a merchandising részleget. Jelenleg saját, IZ nevű catering cégét vezeti, amely öt-hat év munka után érett meg arra, hogy önálló vállalkozásként működjön. Ágnes és csapata esküvőkre, kiállításmegnyitókra, különböző rendezvényekre készít finomságokat, nagy hangsúlyt fektetve az ételdizájnra.

„Még a román órákon sem beszéltünk kizárólag románul”

Ágnesnek csak a román nyelv és irodalom órákon kellett románul megszólalnia, románokkal nem ismerkedett. Annyira ismerte az ország nyelvét, hogy a boltban elboldoguljon, de társalogni egyáltalán nem tudott.

„Volt egy szakadék aközött, hogy milyen szinten voltunk mi a román nyelvvel, és milyen elvárásokat fogalmazott meg a tanterv” – idézte fel emlékeit a tanórákról. Ágnes kifogásolja, hogy úgy tanultak szövegértelmezést, hogy a mindennapi román nyelvhasználatot nem sajátították el. Magyar anyanyelvű pedagógussal tanultak, akivel magyarul értelmezték a szövegeket, majd ezt lediktálta nekik románul – vázolta fel a román órák menetét. Hozzátette: „még a román órákon sem fordult elő, hogy kizárólag románul beszéljünk”.

A kolozsvári évfolyamtársai nyitottak, segítőkészek voltak

Mindez először 19 éves korában, 2009-ben változott meg, amikor a kolozsvári építész szak román nyelvű képzésére jelentkezett. Elmondta, magyar nyelvű építészképzés nincs Romániában, Bukarest, Temesvár, Iași és Kolozsvár közül választhatott. Ágnes kiemelte: az elején nem rémítette meg, hogy románul fog tanulni, viszont az első pár nap után rájött arra, hogy mégis nagyon nehéz feladatot vállalt.

Sem a román konyhanyelvvel, sem a szaknyelvvel nem boldogult, viszont szavai szerint nagy szerencséje volt az évfolyamtársaival, akik „nagyon nyitottak voltak, és nagyon sokat segítettek abban, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül”. Ismerte ugyan a román nyelv szabályait, gyakorlatban nem tudta alkalmazni. A román csoporttársainak köszönhetően „egyre bátrabban kezdtem használni a nyelvet, két-három év után már nem volt ebből problémám”, fogalmazott.

„Azért volt nagyon fontos az évfolyamtársaim hozzáállása, mert sok emberről tudok, aki bekerül egy olyan román közegbe, ahol nehezen tolerálják a nyelvi hiányosságait, és ettől még jobban elbátortalanodik. Ahelyett, hogy kezdené valahogy felfedezni a nyelvet a saját maga ritmusában, inkább feladja. Nálunk ez soha nem volt így, és ez nagyon sokat segített” – hangsúlyozta. Ha hibázott, akkor finoman kijavítottak, úgy, hogy ez által fejlődjön.

Szörcsey Ágnes szerint gyakorlás nélkül lehetetlen egy új nyelvet elsajátítani. Hallani kell a mindennapi nyelvhasználatot, a szószerkezeteket, az új szavakat, és ezek idővel berögzülnek az emberben, mondta.

Győrfi Kata: „élő román kultúrával Kolozsváron találkoztam először”

Másik interjúalanyunk, Győrfi Kata szintén Sepsiszentgyörgyön nevelkedett, de az első 9 életévét szülővárosában, Bukarestben töltötte. Elmondta: gyerekkorában egyszerre találkozott a magyar és a román nyelvvel, viszont élő román kultúrát csak 19 évesen, Kolozsváron látott először testközelből. A sepsiszentgyörgyi diákévei alatt nem használta a román nyelvet, és egyáltalán nem került kapcsolatba a városban élő román közösséggel. A szülei Bukarestben inkább román körökben szocializálódtak, de a családban magyarul beszéltek, mesélte. 

Győrfi Kata

Győrfi Kata költő, az erdélyi közönség több slam poetry versenyen láthatta. 9 évesen Bukarestből Sepsiszentgyörgyre költözött a szüleivel, ahol a Székely Mikó Kollégium, majd a Mikes Kelemen Elméleti Líceum filológia szakos diákja volt. Egyetemi éveit Kolozsváron és Budapesten töltötte, filozófiát és esztétikát tanult. Idén augusztusban „visszatért” Bukarestbe, jelenleg a Graffiti PR reklámügynökség CSR (vállalatok társadalmi felelősségvállalása) és PR (közkapcsolatok) munkatársa.

A szülei fontosnak tartották, hogy az iskolában a kisebbség nyelvén tanuljon, mert úgy gondolták, hogy a románnal úton-útfélen úgyis fog találkozni. „Ha gyerekem lesz, és nem színmagyar környezetben fogom nevelni, akkor nekem is a kisebbség nyelve lesz a fontosabb” – fogalmazott Kata.

Az egyetemi évek alatt viszont nagyon sok román impulzus érte. Élő román kultúrával legelőször Kolozsváron találkozott, ami „üdítően hatott”, magyarázta. Közben elkezdett fordítani, román filozófiát is olvasott, és követni kezdte a román sajtót is.

Érdekes módon, Budapesten kuriózumként fogták fel a romániai származását, fűzte hozzá. „Egyrészt tetszett nekik, hogy ismerek egy másik kultúrát is, viszont néha azt is éreztem – de lehet, hogy ez csak az én paranoiám –, hogy amikor románul beszéltem mondjuk telefonon, azt gondolták, hogy róluk beszélek” – fogalmazott. Hozzátette: emiatt Bukarestben is szokott aggódni, amikor magyar nyelven szólal meg.

„Megelégeltem, hogy mindenféle munkát el kell vállaljak”

Kata idén nyáron költözött Bukarestbe, többek között azért, mert jobb életszínvonalat szeretett volna megteremteni magának. „Egyszerűen megelégeltem, hogy mindenféle munkát el kell vállaljak. Kevés pénzért, a képességeimhez képest alacsonyabb szintű munkát végeztem csak azért, hogy Kolozsváron, a barátaim között éljek” – indokolta érdeklődésünkre a döntését. Ugyanakkor a váltást jó kihívásnak is tartotta, mert színromán közegben még nem próbálta ki magát.

Kérdésünkre, hogy az eddigiektől mennyiben tér el a bukaresti környezet, elmondta: „nem mondanám, hogy feltűnik, hogy Bukarestben vagyok”, de természetesen más, mint Budapest, Kolozsvár vagy akár Sepsiszentgyörgy. Színromán környezetben dolgozik ugyan, de a baráti társasága miatt a mindennapokban egyelőre gyakrabban használja az angolt, mesélte.

Az erdélyi magyar költő idén először egy román nyelvű drámaíró rezidenciaprogramon is részt vett. A kolozsvári Reactor független színházi társulat műhelymunkájára egy drámatervvel kellett jelentkezni, a hat beválogatott alkotóból ő volt az egyedüli magyar. A program keretében írt Love me Tinder című darabját október 17-én 19 órakor fogják felolvasni a Cărturești könyvesboltban.

Transznacionalizmusban, párbeszédben, az egymás iránti nyitottságban hisz

„Will Kymlicka és Christine Straehle szerzőpáros a Kozmopolitanizmus, nemzetállamok, kisebbségi nacionalizmus: a legújabb irodalom kritikai áttekintése című tanulmányában azt írja, hogy rendben van, hogy a kisebbségi magyar enyhén nacionalista például a magyarországi magyarhoz képest, merthogy neki folyamatosan védelmi pozícióban kell lenni a román nemzetállami politikai attitűddel szemben” – hozott példát Győrfi Kata, és rögtön hozzátette, hogy ezzel nem föltétlenül ért egyet.

Kifejtette, az említett tanulmányban a kutatók a nagyszámú nemzeti kisebbségek helyzetével és jogaival foglalkoznak a liberális demokráciákban. Írásukban azt állítják, hogy egy nemzetállam elfogadja a kisebbség létét, de nem teljesen egyenrangú nemzetként kezeli. Ezen pedig nem kell meglepődni egy „nemzetállamban, amelynek az alkotmánya kimondja, hogy az ország hivatalos nyelve a román, amelyben a román történelmet, a román hagyományokat ünnepelik”, fogalmazott.

Győrfi Kata elmagyarázta, hogy őt az zavarja, ha az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarok túlnyomó része elzárja magát mindattól, ami nem magyar. Megjegyezte, az autonómiatörekvéseket például azért kifogásolja, mert „nem gondolom jónak, hogy a gyerekem kizárólag magyarul tudjon, hogy kizárólag ezt a kultúrát, és ezeket a hagyományokat ismerje”.

Ő a transznacionalizmus felé hajlik, ami „a különböző nemzetek egymás mellett éléséről, az egymás iránti nyitottságról, a párbeszédről szól, ami akár egymás nyelvének a megtanulását is jelentheti”, részletezte. „Rá kellene jönnünk, hogy attól függetlenül, hogy ki milyen nyelven beszél, vannak közös dolgaink, amelyekről tudnánk értekezni” – mondta. Szerinte túl kellene lépni az önsajnálaton, és közös dialógust volna jó kezdeni. „Rettenetesen be vagyunk rekedve, és közben megy el a világ mellettünk, telik az idő” – fogalmazott.

„A fiataloknak adódjon meg a lehetőség arra, hogy másként gondolkozzanak”

Szerinte Sepsiszentgyörgy is egy furcsa helyzetben van, mert egyrészt azt tapasztalja, hogy a kultúra szempontjából a többi székely városhoz képest a legjobb szinten van, ez pedig nagyon sok embernek a rengeteg befektetett munkájának az eredménye, tette hozzá, másrészt pedig ugyanitt sok nacionalizmust és gyűlölködést is tapasztal. Úgy ócsárolják a menekülteket, hogy sokan életükben egyet sem láttak, de ugyanúgy van, aki a budapesti „táposokat” vagy a bukaresti románokat utálja, mondta.

„Generációról generációra a saját lokális ideológiánkat termeljük ki, nem tudunk globálisan gondolkodni” – adott hangot aggodalmának. Szerinte egy kritikai gondolkodásra lenne szükség. Azt szeretné, ha a fiataloknak megadódna a lehetőség arra, hogy másként gondolkozzanak.

Hozzátette, nem a román nacionalisták iránti nyitottságról beszél, mert „velük szinte lehetetlen”, hanem a városban élő értelmiségi közegről, akikkel senki nem kommunikál. „Sepsiszentgyörgyön mi vagyunk többségben, a mi feladatunk lenne nyitni feléjük. Hogy várjuk el, hogy egy egész ország nyisson felénk, ha mi lokálisan nem vagyunk képesek nyitottak lenni?” – összegezett Győrfi Kata.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X