• 2017. december 12., kedd
    Gabriella
  • Kolozsvár
    • -5°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -0°
      Kovászna
    • -2°
      Kézdivásárhely
    • -5°
      Barót
    • -2°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • 11°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -2°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6332 LEI
    • 1 USD = 3.9274 LEI
    • 1 GBP = 5.2548 LEI
    • 100 HUF = 1.4739 LEI

Romániában élő palesztin: „Találkozom olyanokkal, akik hazaküldenek”


-A A+



Egy rövidke hírből értesültünk arról, hogy a kolozsvári LADO (Liga az emberi jogok védelméért) integrációs programokat szervez menekültek számára. Amikor megkerestük a szervezet Kolozs megyei elnökét, Ana Ludușánt, megtudtuk, hogy a program az Európai Unión kívül érkezőket is magába foglalja, olyan embereket, akik Japánból, Kanadából, az afrikai országokból érkeznek ide, főleg tanulni és befektetni. A programok kilenc megyében, többek között Hargita és Maros megyében zajlanak. A projekt része többek között azok képzése, akik a mediátor szerepét vállalják a helyi lakosok, intézmények és a bevándorlók között. Egy ilyen képzésen találkoztunk a jaffai palesztin származású Ayman Yanisszal, aki Romániában él. Ayman családjának 1947-ben távoznia kellett szülőföldjéről, Szíriába menekült. Yanis már Damaszkuszban született, testvéreivel viszont nekik is el kellett hagyniuk az háborúviselt Szíriát.

(Az integrációt célzó projektről bővebben cikkünk végén írunk. Korábban Abbod Lindával, a kolozsvári szír közösség interkulturális mediátorával beszélgettünk, a vele készült interjúnkat itt olvashatják).

Hogyan került Romániába?

Az 1983-84-es tanévben jöttem Romániába tanulni. Iași-ban végeztem el a nyelvi előkészítő tanfolyamot, ott tanultam meg románul íni, olvasni. A sikeres vizsgát követően jöttem Kolozsvárra az orvosi egyetemre. Mivel időközben családot is alapítottam itt, tanulmányaim elvégzése után Romániában maradtam. Feleségem román, van egy 28 éves fiúnk, azóta már ő is elvégezte az egyetemet és nős.

Visszatérve rám, jelenleg a kereskedelemben dolgozom. Hát ennyi lenne röviden...

Mi késztette arra akkoriban, hogy Romániát válassza? Vagy nem feltétlenül saját opciója volt?

Hát ez a következőképpen esett: volt egy testvérem, aki itt járt egyetemre, orvosira, és úgy gondoltam, hogy segítségemre lehet szükség esetén, bármilyen gondok merülnének fel. Nem anyagi, inkább lelki, szellemi segítségre gondolok. Szóval arra gondoltam, hogy támaszt nyújthat utam kezdetén. Természetesen az sem volt mellékes szempont, hogy felvegyenek az egyetemre. Elfogadták a jelentkezésemet, és én ezt a lehetőséget választottam.

Milyennek érzékelte az itteni helyzetet? Mire számított és mit talált itt?

Hát korábban néhány évet az Egyesült Államokban töltöttem...

Meglehetősen nagy kontraszt lehetett!

Igen nagy! Nem nagy, igen nagy! A mai napig az. A társadalmi vonatkozásokat nézve viszont elmondható, hogy az emberek itt közvetlenek, ebből a szempontból Románia mintha közelebb állna a kelethez, mint a nyugathoz. Amerikában az embereknek nincs idejük csak úgy beszélgetni, a maguk dolgával foglalkoznak, saját területükön eveznek keményen. Itt van szabad időd, barátokat szerezhetsz, … vagy nem.

Milyen társadalmi státusú családból származik, milyen anyagi feltételek között éltek otthon? – ha meg szabad kérdeznem. Szakadék volt az otthon, Szíria és itt között?

Nem feltétlenül. A családunk anyagi helyzete, társadalmi státusa jó volt. Mindenkinek megvolt a munkahelye, jövedelme, úgy láttuk, hogy a dolgok normálisan haladnak. Ami a rendszert illeti, hát az különbözött. Ami hiányzott itteni háztartásunkból, azt behoztuk.

Hogy viszonyultak Önhöz az itteniek?

Diszkriminációt nem igazán érzékeltem. Főként 1989 előtt. Ellenkezőleg, az emberek segítettek, befogadtak. Előfordult persze, hogy valamit rosszul mondtam, és akkor nevettek, de nem rajtam, hanem az adott sutaságon, aztán kijavítottak, de jóindulatúan.

Változott valami ebben mára?

Az idők folyamán persze adódtak új tapasztalatok. Nyilván, hisz az emberek különbözőek és biztosan voltak olyanok, akik a múlt rendszerben nem mondhatták ki, mit gondoltak. Most kimondhatják... De úgy érzem, hogy a negatív megnyilvánulások aránya nem jelentős. Előfordul persze, hogy olyanokkal találkozom, akik úgymond hazaküldenek, de hát megnézed, kik ezek az emberek, mi van mögöttük, mosolyogsz egyet és tovább mész.

Önnek román a felesége, felnőtt gyerekük van. Megismertette vele saját kultúráját, nyelvét?

Persze. Megtanítottam írni, olvasni. Csaknem minden nyáron hazaküldtem Damaszkuszba. Az ottani rokonok kézről kézre adták, megtapasztalhatta az eltéréseket, megtanulta az ottani szokásokat. Vallási opció szempontjából teljesen rábíztuk a választást. Én magam is a szabad választás szellemében nevelkedtem, ezt adtam át neki is: „Válassz szabadon, de kerüld a szélsőségeket!”

Hogy változott a család Szíriában maradt részének élete a háborúval?

Hát lezajlott a második migráció. Családunk nyolctagú, négy lány és négy fiú. Ezek közül már korábban is az Egyesült Államokban élt az egyik fiútestvér, ő sebészorvos, egy másik testvér Szaúd-Arábiában élt, ő fogorvos, én meg Romániában állapodtam meg. Egy nővérem Kanadába emigrált még a polgárháború előtt. Amikor kitört a háború, két nővérem követte őt. Ők már nem szabad akaratukból, hiszen egyikük 68, másikuk 72 éves, Szíriában már nyugdíjasként éltek. Miután leéltél egy életet, öregségedre szeretnél egy kis nyugalmat, hiszen megdolgoztál érte, de kezdhetsz mindent elölről. Nem könnyű mindent hátrahagyni, főként egy bizonyos kor után, mégis ezt kellett tenniük.

Szóval senki nincs már Szíriában a családból?

De, ott van még az a testvérem, aki szintén Romániában végzett, ő most a kanadai bevándorlási engedélyt várja. Valamennyien várták, hogy megoldódjék valami Szíriában, de az évek egyre csak múltak és semmi fejlődés. Nem maradt más választás, tovább kellett lépni. Hiszen az ember szeretne végre békében élni valahol.

Nem zárhatjuk le a beszélgetést anélkül, hogy megkérdeznénk: hogyan, miért lett Önből mediátor?

Nem válhatsz úgy mediátorrá, mint mondjuk mérnökké vagy kereskedővé. Nem lehet sima mesterségként gyakorolni. Működnie kell benned a segíteni akarásnak, szeretned kell. Nem lényeges, ki az, akinek segítesz, hogy palesztin, szír vagy ki tudja, micsoda... Örömöt kell lelned abban, hogy segítesz egy felebarátodnak, mikor szüksége van rá. Nem feltétlenül a bajban..., lehet, hogy valamilyen prózai gondja akad, amire megoldást kínálhatsz, útmutatással szolgálhatsz.

Szóval úgy gondolja, hogy ez hivatás, igaz?

Úgy van. Nem tekintheted egyszerű munkahelynek.


A projekt, amelyben Ayman Yanis kulturális mediátorként tevékenykedik, annak az országos programnak a része, amely az idejövő bevándorlókat, migránsokat segíti. A program Románia shengeni csatlakozási törekvésének kiemelt része. A program számos fejezete közül a LADO – a nagybányai szociális asszisztenciával foglalkozó ASSOC szervezettel karöltve – az integrációval foglalkozik. Segítik a nem uniós állampolgárokat és a menekülteket például abban, hogy lakást béreljenek, ha a gyermekeket be kell íratni az iskolába, elmondják, hogyan tehetik ezt meg. Ha egészségügyi ellátásra van szükségük, szintén útbaigazítást adnak, és lehetőséget nyújtanak, hogy elsajátíthassák a román nyelvet.

A LADO kolozsvári fiókjának vezetője, Ana Ludușan elmondta, az idejövők nagy része munkavállalás, tanulás céljából érkezik. Vannak polgárok Ázsiából, Közép-Amerikából, Kanadából, Koreából, Japánból. Az arab országokból is jönnek, nagy hányaduk tanul. Vannak diákok például Tunéziából, Marokkóból, Egyiptomból, az afrikai országokból.

Kevés menekült marad Romániában

A program azokra is kiterjed, akik a menekültkvóta alapján Görögországból érkeznek. Számuk viszont nagyon elenyésző, körülbelül százan jönnek évente. Legtöbbjüket a somkúti menekültközpontban szállásolják el, onnan pedig Nagybányára kerülnek. Kolozsvárra is jöhetnek, itt lehetőségük van továbbtanulni, dolgozni, egyáltalán élni. „Kiemelném, hogy a programunk csak azokra vonatkozik, akik tartózkodási engedélyt kaptak. Tartózkodási engedélyt pedig az kap, akiről a román állam úgy ítéli meg, oltalomra szorul” – mondta Ana Ludușan.

Arra a kérdésre, hogy hogyan kaphat tartózkodási engedélyt egy migráns, azaz egy olyan személy, akiről még nem tudjuk, hogy jogosult-e oltalomra, Ludușan elmondta, ezt több úton is meg lehet szerezni. „Mielőtt bárki belépne Románia területére, joga van menedéket kérni. Ha a határnál az illetékesek beengedik az országba, azt jelenti, hogy nem veszélyes az illető. Ekkor a hatóságok két hónapig vizsgálják, hogy jogosult-e oltalomra. Ha igen, akkor megkapja azokat a jogokat, amelyek bármely európai polgárt megilletnek. Mi csak azokkal a menekültekkel foglalkozunk, akik oltalmat, menekültstátust kaptak, van tartózkodási engedélyük. Tavaly például 72 menekülttel dolgoztunk. Nekik tanácsadást nyújtottunk, információkat, hogy mit írnak elő a román törvények, milyen lehetőségeik vannak” – tájékoztatott.

Ludușan elmondta, az idejövő menekültek megerősítették: nagyon sok konfliktusövezetből érkező Törökországban marad vagy visszafordul, tehát nem jön Európába. Akik Európába jönnek, olyan útvonalat választanak, amelybe Románia nem esik bele. Az a néhány menekült, aki Romániába kerül, Görögországból érkezik, pontosabban Görögországtól vesszük át. Románia ezért pénzt kap az Európai Uniótól.

Romániában öt olyan központ van, ahol menekülteket tudnak elszállásolni. Legtöbb központ száz férőhelyes. A galaci és a bukaresti központ ennél több személynek tud fedelet adni. „El kell mondanom, hogy tavaly, amikor elkezdtük a projektet, mindössze két személy tartózkodott a somkúti menekültközpontban, és ők is az afrikai országokból jöttek. Később érkezett még húsz személy, majd ismét egy kis létszámú csoport, tehát egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a számok aggasztóak. Ráadásul csak azok maradnak Romániában, akiknek van itt hozzátartozója. Csak tavaly 30 olyan segítségre szoruló menekülttel találkoztunk, akik úgy hagyták itt Romániát, hogy még az anyagi segítséget sem vették igénybe. Németországba és Svédországba igyekeztek. Az általunk nyújtott anyagi segítség egyébként elég csekély: 106 lej évente” – magyarázta.

Megtudtuk, a kolozsvári polgármesteri hivatal emberségesen bánik a menekültekkel, ha segítségre szorulnak, megkapják azt az önkormányzattól. „Kevés polgármesteri hivatal teszi ezt, miközben a nemzetközi vállalásaink erre köteleznének. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a polgármesteri hivatalok nagy része kifogásokat keres, hogy ne kelljen betartania a jogszabályokat" – jegyezte meg a LADO elnöke.

Maros és Hargita megyébe tanulni mennek

Tizenkét hónap alatt körülbelül 1500 uniós kívüli polgárral és menekülttel foglalkoztak a programban. A program kilenc megyében zajlik. A következő megyékben zajlanak foglalkoztatások, szolgáltatások annak érdekében, hogy a bevándorlók megtalálják itt a helyüket, hogy zökkenőmentes legyen a helyiekkel, az intézményekkel kialakítandó kapcsolatuk: Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Szeben és Fehér megye.

Ana Ludușan elmondta, az olyan megyékben, mint Maros, Hargita, olyan személyek kerülnek, akik nem menekültek, hanem az unión kívüli polgárok, akik tanulni jönnek Romániába. Marosvásárhelyen például 58 személy vett részt a programban, köztük egyetlen menekült sem volt. Az 58 személy kilencven százaléka Moldova Köztársaságból és Ukrajnából érkezett Marosvásárhelyre tanulni. Elmondta, az unión kívül érkezőknek is tartózkodási engedélyt kell kérniük. Ezek az emberek hasznot hoznak az országnak, hiszen fizetik a tanulmányaikat, befektetnek, dolgoznak – mondta a LADO kolozsvári elnöke.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup