Nem ússzák meg az autósok: jön a légszennyezési illeték

Légszennyezési illetéket tervez kivetni a kormány a szennyező gépjárművekre, mivel idén kétszer annyi ilyen járművet jegyeztettek be az országban, mint tavaly - jelentette be a Beszterce-Naszód megyei látogatáson tartózkodó Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter. 

"Idén 350 ezer Euro 2, Euro 3 és Euro 4 kibocsátási normájú gépjárművet hoztak be az országba, míg 2016-ban 146 ezer ilyen kategóriájú járművet jegyeztek be" - mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy az illetékes hatóságokkal és szervezetekkel egy olyan megoldáson dolgoznak, amely alapján légszennyezési illetéket vetnének ki az említett kategóriájú gépkocsikra. 

A szaktárca vezetője azt is elmondta, az illeték összegének meghatározásakor figyelembe veszik majd a gépjármű hengerűrtartalmát, szennyezési normáját és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét. 

Gavrilescu szerint még nem határozták meg, hogy mikortól lépne érvénybe egy ilyen újabb illeték, hiszen minden érintett szervezettel szeretnének konzultálni ebben a kérdésben.

Az idei első fél évben 253 ezer használt járművet értékesítettek Romániában, 84 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A látványos növekedéshez nagyban hozzájárult a környezetvédelmi illeték februári eltörlése, amely a PSD javaslatára történt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?