Tizenegy napon át együtt ünnepelt a Hunyad megyei magyarság

Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, Winkler Gyula EP-képviselő szerint a 8. Hunyad Megyei Magyar Napok egyik legnagyobb erénye az volt, hogy sikerült a kisebb települések lakóit is megszólítani, valamint az, hogy a rendezvénysorozaton magyarok és románok együtt ünnepeltek.

„A Hunyad Megyei Magyar Napok résztvevői nyolcadszorra tapasztalhatták meg, hogy mekkora erőt ad az, hogy együtt lehetünk, közösen ünnepelhetünk” – értékelte Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke a hétfőn záródó rendezvénysorozatot. A 8. Hunyad Megyei Magyar Napok szeptember 22-én kezdődött, a tizenegy nap alatt tizenegy településen több mint hatvan programot kínáltak. Színes, változatos és tartalmas programot sikerült kialakítani, éppen ezért is lett a Válassz a mottója az idei rendezvénynek, a közönség pedig nagy számban volt jelen az eseményeken – emlékeztet az EP-képviselő sajtóirodájának közleménye.Fotók: Dulinszky Izabella Erzsébet„A Közösségi rendezvények éve van idén Hunyad megyében, ezért is örvendünk annak, hogy a nagyobb városokban élő magyar közösségek mellett sikerült a kistelepülések magyar lakóit is megszólítani. A dél-erdélyi szórványlét helyzetét jól szemlélteti Hunyad megye, ahol a magyar közösség létszáma nem haladja meg a megye lakosságának 4 százalékát” – nyilatkozott Winkler Gyula.

A politikus szerint a román és a magyar közösség együttélésének és együttműködésének titka a kölcsönös tisztelet. Hozzátette: „tisztelnünk kell egymást egyénenként és közösségként is, de ez nem alakul ki magától, hanem ezért tenni kell nap mint nap”. A szövetség Hunyad megyei elnöke jelentőségteljesnek tartja, hogy a rendezvénysorozaton magyarok és románok együtt ünnepeltek.

„Nyitottan fogadjuk és hálásak vagyunk azért a támogatásért, amit a háromszéki és magyarországi barátainktól kapunk, szórványközösség segítség nélkül nem tud fennmaradni, most is örömmel fogadtuk a Kovászna megyei és a magyarországi testvértelepülésekről érkező művészeket, vendégeket, olyan barátaink ők, akik nemcsak évente egyszer vannak jelen életünkben, hanem rájuk támaszkodva tudunk jövőt tervezni” – adott hangot hálájának.  

Winkler Gyula emlékeztetett: a magyar napok keretében elkezdték a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés Hunyad megyei aláírásgyűjtő akcióját. A kezdeményezés mottója Nem vagy egyedül – egymillió aláírás az európai sokszínűségért, ami a Hunyad Megyei Magyar Napok alatt is érzékelhető volt. Megtapasztalták, hogy „mekkora erőt ad az, hogy együtt lehetünk, közösen ünnepelhetünk” – mutatott rá az EP-képviselő.

A Hunyad Megyei Magyar Napok kiemelt pillanata a Barcsay Ákos-díjak átadása volt. A díjat minden évben három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kapja – tájékoztat Winkler sajtóirodájának közleménye.

„Kicsi a Hunyad megyei magyar közösség, és fontos, hogy visszajelzést adjunk, elismerjük, megköszönjük azok munkáját, akik közösségünk érdekében dolgoznak. Örömmel tapasztaljuk, hogy mindig van, akit díjazni, ami előremutató a Hunyad megyei magyarság jövőjét illetően" – emelte ki az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.

Idén a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság a magyar napok ideje alatt szervezte a 10. Reneszánsz kastélyfesztivált, amely sajátos színt vitt a rendezvénysorozatba – áll a közleményben.

A Hunyad Megyei Magyar Napoknak széles programkínálata volt ebben az évben is, a sporteseményektől a kézműves foglalkozásokig, gyerekprogramoktól a klasszikus zenei koncertekig, a falunaptól a könyvbemutatóig számos esemény várta a közönséget. Winkler Gyula sajtóirodája szerint elismerést érdemel a Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója által koordinált főszervezői csapat, amely mellé tizenhat Hunyad megyei magyar szervezet és intézmény sorakozott fel.    

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?