Meghalt a Securitate utolsó parancsnoka, aki a saját apját is feljelentette

Meghalt Iulian Vlad, a hírhedt Securitate utolsó parancsnoka, aki az 1989-es decemberi forradalom idején vezette a kommunista diktatúra politikai rendőrségét.

Az egykori rettegett tábornokot 86 éves korában, szombaton érte a halál, miután már több hete kómában volt - közölte az Antena 3 hírtelevízió.

Vlad 1947-ben végezte el a craiovai kereskedelmi líceumot, és előbb a kommunista ifjúsági mozgalomban, majd a Román Kommunista Pártban töltött be különböző vezető tisztségeket. 1952-től kezdve dolgozott a belügyminisztériumban, 1977-től államtitkári tisztséget töltött be, 1987-től 1989-ig pedig az állambiztonsági részleg, vagyis a hírhedt Securitate parancsnoka volt.

A Ceaușescu-diktatúrát megdöntő, több ezer áldozatot követelő forradalom után, a népfelkelés vérbe fojtására tett kísérletért 1989. december 31-én letartóztatták, majd 25 év börtönbüntetésre ítélték népirtásért. Büntetéséből mindössze négy évet töltött le: 1993-ban Ion Iliescu akkori államfő kegyelemben részesítette.

A News.ro hírügynökség szerint Vlad 18 évesen saját apját is feljelentette a kommunista titkosrendőrségnél, amiért az templomba járt. A kommunista ifjak központi bizottsága róla írt jellemzésében kiemelte, hogy 1946-48 között "kiemelkedő érdemeket szerzett" a földbirtokosok vagyonelkobzásában, a választási kampányban és az államosításban.

A Hotnews.ro hírportál szerint Iulian Vladot tavaly mégis a "modern Románia" egyik megteremtőjeként magasztalta a Valcea megyei önkormányzat ALDE-s alelnöke, Adrian Busu egy könyvbemutatón. Ezt a portál által megszólaltatott Vladimir Tismăneanu, az Egyesült Államokban élő politológus "hányingerkeltőnek" minősítette.
 
"Az eszeveszett zsarnokság legelnyomóbb intézményének vezetőjét dicsőíteni tíz évvel azt követően, hogy az államfő bűnös és illegitim rendszerként elítélte a kommunizmust, arculcsapása mindannak, amit a zsarnoksággal szembeni ellenállás jelentett a kommunista Romániában. Iulian Vlad tábornok közvetlenül részt vett az 1987-es brassói tiltakozás megtorlásában, a Securitate parancsnoka volt, amikor megölték Gheorghe Ursu mérnököt, és a bűnlajstromát még hosszan lehet folytatni" - írta a Securitate utolsó parancsnokáról annak az elnöki különbizottságnak az egykori vezetője, amely 660 oldalas átfogó jelentést készített a romániai kommunizmus bűneiről.

A Tismăneanu-jelentés alapján 2006-ban Traian Băsescu államfő a parlament plénuma előtt hivatalosan elítélte, illegitimnek és kriminálisnak nevezve a kommunista rendszert.

Kapcsolódók

Kimaradt?