Arad megye több mint 4000 háztartásában hiányzik az áramellátás

Közel hatmillió lej értékű kártalanítást kértek a vihar után Arad megyében. A megyei önkormányzat és a prefektúra közösen küldte Bukarestbe azta kormányhatározat-tervezetet, amely a vasárnap délutáni ítéletidő okozta Arad megyei károk megtérítéséről rendelkezik.

A megyei tanács közleményében Iustin Cionca elnök úgy fogalmazott, hogy 5,89 millió lejt kértek a kormány sürgősségi alapjából, és remélik, hogy elfogadják és már csütörtökön megjelenik a határozat az öszeg kiutalásáról. Ez egyébként csak az első körben történő kártalanítás, Florentina Horgea prefektus szerint ígéret van arra, hogy további összegeket utalnak ki Arad megyének.

A tanácselnök szerint a húsz, súlyos kárt szenvedett településnek csak mintegy fele tudta jelenteni a megsérült ingó és ingatlan vagyonokat, a többiek az áramszünet és a megszakadt telefonos összeköttetés miatt ezt még nem tehették meg. A kárfelmérés továbbra is folyik, Iustin Cionca arra kérte a települési elöljárókat, hogy a megyei katasztrófavédelemhez küldjék az adatokat.

Mint megírtuk korábban, a vasárnap délutáni vihar után kidöntött fák és oszlopok, leszakadt vezetékek, sérült középületek, magánházak és gépkocsik tucatjai maradtak, Menyházán emberéletet követelet a szélvész.

Szerda reggel Arad megye közel húsz településén több mint 4161 háztartásban még mindig nem volt villany, ami Iustin Cionca szerint azt bizonyítja, hogy az Enel áramszolgáltató vállalatnak nincs sem stratégiája, sem kapacitása vészhelyzetek esetére. „Míg a katasztrófavédelem, a rendőrség, a csendőrség, a helyi és megyei önkormányzati operatív tanácsok gyorsan és hatékonya reagáltak a viharra, az Enel csődöt mondott, három nappal a természeti csapás után több mint négyezer fogyasztója számára képtelen volt visszakapcsolni a villanyt” – húzta alá a tanácselnök. Szerinte ez újabb bizonyíték arra – amit már többször jeleztek a bukaresti szakhatóságok és a politikum felé –, hogy a külföldi tőkéjű egykori állami vállalat semmibe veszi a fogyasztók érdekeit.

Tény, hogy az Arad környéki falvakból, a Maros-völgyében felvől településekről és Borosjenő térségéből szinte mindennaposak a panaszok a szolgáltatás minőségére, van, hogy egy nyázi zápor vagy kisebb széllökés miatt megszakad az elektromos energia szolgáltatása.

Kapcsolódók

Kimaradt?