A strasbourgi bíróságra került a székely zászló ügye

A strasbourgi emberjogi bíróság elé vitte az adomány székely zászló ügyét Kulcsár Terza József.

 A háromszéki MPP elnöke, parlamenti képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a hazai bíróságon jogerősen elveszítette azt a pert, amelyben a Kovászna megyei prefektúra kérte, hogy semmisítsék meg azt az adományozási szerződést, amellyel a megyei önkormányzat leltárába vették és az ülésteremben elhelyezték az általa adott székely zászlót.

A háromszéki politikus szerint egyetlen törvény sem tiltja ugyan a székely zászló használatát, a prefektus mégis megtámadta az adományozási szerződést, és meg is nyerte a pert. Többek között erre is felhívják a strasbourgi bíróság figyelmét a múlt héten leadott keresetükben. Kulcsár Terza József bízik abban, hogy az emberjogi bíróság neki ad igazat, és a pereskedés végén visszakerülhet az adomány zászló a háromszéki önkormányzat gyűléstermébe.

Mint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei törvényszék ítéletében megsemmisítette az adományozási szerződést, és azzal indokolta döntését, hogy az autonómiaküzdelmet szimbolizáló zászló konfliktusgerjesztő. Továbbá megállapítják, hogy törvénytelen az adományozás, mert azzal a feltétellel történt, hogy a székely zászlót ki kell tűzni a tanácsteremben.

A bíróság szerint sérti az alkotmányos rendet, hogy az adománylevélben és az azt elfogadó tanácshatározatban szerepel a „Székelyföld zászlója” megnevezés, holott ilyen entitás nem létezik. A törvényszéki ítélet indoklásában arra is rámutatnak, hogy a kék-arany zászló valójában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szimbóluma, amit a bíróság politikai szervezetnek nevez, amely az autonómiáért harcol. Megállapítják, hogy politikai alakulatok szimbólumát nem lehet kitűzni a tanácsteremben.

A kettős mérce

Kulcsár Terza József emlékeztetett, hogy a kék-arany lobogó, több ország zászlajával együtt jelenleg is ki van helyezve a háromszéki önkormányzat gyűléstermébe, mivel egy későbbi adományán a prefektus még nem talált fogást. Miután ugyanis az eredeti adományát a kormány megbízottja megtámadta, az MPP politikusa tavaly kitűzte a megyei tanács üléstermében a az amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlót. Ezekkel a lobogókkal az etnikai sokszínűség értékének tiszteletét és megóvásának fontosságát akarta kifejezni.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József kifejtette: vélhetően a prefektus ezeken a zászlókon is keresi a fogást, hogy tudja megtámadni az adományt, de bajban van, mert nem szeretné megsérteni az érintett államokat. A politikus szerint ebből is látszik, hogy kettős mércével mérnek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?