Így hergelik a nézőket a magyarok ellen a hírtelevíziók

Több mint egy évvel ezelőtt történt eseményt tálalt hírként kedden a România TV. A televízió arról számolt be, hogy „a magyarok kifütyölték és szidalmazták a román rendőröket Csíkszeredában”.

A „hír” szerint a rendőrök a város központjában felállított székely zászlót szerelték le és kobozták el, a művelet láttán pedig „a magyarok rendkívül agresszíven viselkedtek”. A jelenetek azonban nem ezekben a napokban, hanem tavaly június 3-án játszódtak le, amikor Tőke Ervin, az EMNP polgármesterjelöltje felvonta a Csíkszereda főterén felállított zászlórúdra a székely lobogót. Ezt a rendőrök – füttyszó kíséretében – valóban elkobozták.

A Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip a Maszolnak elmondta, látta a kedden „újramelegített” felvételt. Megerősítette, hogy egy tavalyi eseményen készültek, és értetlenkedését fejezte ki a hírtelevízió eljárása miatt. Hozzátette, nem ez az első eset, hogy a România TV Hargita megyében korábban készült felvételeket újdonságként tálal.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?