Az oltások kötelezővé tétele ellen tiltakoztak Kolozsváron

Hozzávetőlegesen ötven személy vett részt szombaton Kolozsváron az oltások kötelezővé tételét előíró törvénytervezet elleni tiltakozó felvonuláson. A megmozdulás egyik résztvevője azt mondta, céljuk felhívni a szülők figyelmét a tervezet általuk illegálisnak és alkotmányellenesnek tartott előírásaira. 

„Sértik az emberek jogát, hogy önmagukról rendelkezhessenek, a szülők jogát, hogy döntsenek gyermekeikkel kapcsolatban. Mindegyik vakcina leírásában felsorolják az esetleges mellékhatásokat, a szülőkkel, a nagyközönséggel azonban nem ismertetik ezeket kellőképpen. A szülőnek tájékozottnak kell lennie, mielőtt dönt” - mondta Cristina Ganea.A tiltakozók Kolozsvár főterén gyülekeztek, majd felvonultak a környező utcákon, táblákat tartva a kezükben többek között ilyen felirattal: „Az oltások kötelezővé tétele törvénytelen és alkotmányellenes”, „Elutasítom kötelező oltásokat!", „A mi gyermekeink nem a ti kísérleti nyulaitok!". 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?