Miért teljesítettek kiemelkedően jól a háromszéki magyar pótérettségizők?

Kimagasló, akár történelminek is nevezhető eredményt értek el az idei pótérettségin a háromszéki diákok. A Kovászna megyei tanulók az óvások elbírálása után is megőrizték az országos első helyet azzal, hogy 36,95 százalékos átmenési arányt értek el, sőt közel másfél százalékponttal javítottak az eredeti eredményükön. A statisztikák szerint a magyar diákok kimondottan belehúztak idén. 

Kiss Imre főtanfelügyelő a Maszol érdeklődésére elmondta, azért nevezhető történelminek az teljesítmény, mert a háromszéki diákoknak soha nem sikerült maguk mögé utasítani a többi megyét, és azért kimagasló, mert egy vegyes tannyelvű megye megelőzte az egy tannyelvű megyéket is.

A pótérettségiere Kovászna megyéből 376 tanuló iratkozott be, közülük 291-en a magyar tagozat-, 85-en pedig a román tagozat végzősei – derült ki a tanfelügyelőség összesítéséből. Az adatokból kiderül, a magyar tagozatos diákok feljavították a háromszéki eredményeken, hiszen 41,23 százalékuknak sikerült diplomát szereznie, miközben a román tagozatos társaiknak csak 22,39 százalékának sikerült a pótérettségije.

Minek köszönhető a jó teljesítmény?

Több szempontból lehet elemezni ezt az eredményt – mondta Kiss Imre. Emlékeztetett, a pótérettségire általában jellemzőek a gyenge eredmények, mivel ilyenkor azok vizsgáznak, akik korábban valamelyik tantárgyból nem vették sikeresen az akadályokat, illetve azok, a korábbi generációk végzősei. „Az eredmények országos szinten nem magasak, de Háromszék a nem magasak közül a legmagasabb” – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő. Elmondta, a pótérettségin a román nyelv és irodalomból sikerült kiemelkedő eredményt elérni. A nyári érettségin a magyar tagozat 146 diákja bukott meg csak a román vizsgán. Úgy tűnik, ők nagyon komolyan gondolták, hogy le akarnak érettségizni, és az elmúlt hónapokban otthon vagy felkészítő tanár segítségével készültek, vagyis a tanulók munkája áll a kiemelkedő eredmény mögött. 

A statisztikákat elemezve az is kiderül, hogy Kovászna megye a korábbi generációk végzőseinek eredményessége tekintetében is országos első lett, vagyis akik idén pótérettségire jelentkeztek, nagyon komolyan készültek a megmérettetésre nem csak románból, de magyarból és matematikából is. „Szeretnénk, ha a mostani eredmény ösztönző lenne a következő generációk számára is” – mondta a főtanelügyelő.

Kiss Imre arra is rámutatott, hogy méltánytalan az a módszer, ahogyan az országos szinten rangsorolják a megyéket az érettségi eredmények alapján. Meglátása szerint nem mérvadó az, ha a vegyes tannyelvű megyéket az egy tannyelvűekkel egy rangsorba helyezik, hiszen például a magyar tagozatos diákok soha nem tudnak olyan átlagot elérni román nyelv és irodalomból, mint azok, akiknek ez anyanyelve. Ha Kovászna megyéből csak a román tagozatot hasonlítják össze a többi megyével, akkor kiderül, hogy a háromszéki román diákok mindig az országos elsők között teljesítettek. A főtanfelügyelő szerint külön kellene elemezni az erdélyi, több tannyelvű megyék érettségi eredményét, viszont ilyen statisztika soha nem készült.

A óvások előtti eredményekről szóló írásunkat itt olvashatja. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?