Péntekig minden iskolába megérkezik az ötödikesek hiányzó tankönyveit helyettesítő kézikönyv

Az ország húsz megyéjébe már elküldték az ötödik osztályos tananyag bevezető kézikönyvét, és rövidesen az összes iskolába eljuttatják a kiadványt - közölte Liviu Pop tanügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján. 

Liviu Pop hozzátette, a kiadvány ezen a héten minden iskolába megérkezik, ahol van ötödik osztály. Az útmutatóból egy példányt kap minden ötödik osztály, valamint a tanárok is, akik ezen kiadvány alapján tanítanak majd. A kézikönyv azokat a tantárgyakat sűríti egybe, amelyekről még - a licitek megóvása miatt - nem készültek el a tankönyvek. "Ma reggel (hétfőn, szerk. megj.) a Román Posta segítségével útnak indult 82 200 példány húsz megyébe, főleg északnyugatra és északkeletre, vagyis a Bukaresttől legtávolabb eső megyékbe. Szeptember 8-ig minden iskolába megérkeznek ezek a kézikönyvek, ahova ötödikes gyerekek járnak" - mondta a miniszter. 

A kiadványok darabjának kinyomtatása 4 lejébe került a minisztériumnak, további 14 bani a szállítási költség. Összesen 177 ezer példányt nyomtattak, tehát 732 780 lejt költött a szaktárca erre célra. 

A miniszter közölte: a 296 oldalas kézikönyv az első szemeszter első nyolc hetére biztosít útmutatást. A kiadványra azért volt szükség, mert az ötödikes tankönyvek nyomtatására kiírt versenytárgyalás eredményét 15 tantárgy esetében megóvták a kiadók. A 15-ből 3 esetében sikerült rendezni az ügyet, a többi 12 esetében végig kell járni a közbeszerzési törvény által előírt lépéseket. 

Rengeteg tantárgyból egyáltalán nem készültek tankönyvek az ötödikesek számára. 

Arra a kérdésre, mit tervez a tárca, ha 8 hét után sem készülnek el az ötödikes tankönyvek, Liviu Pop azt mondta: lehetséges, hogy újabb útmutató kiadványt nyomtatnak. 

A kézikönyv egyébként hétfőtől a Tanügyi Tudományok Intézetének honlapján is megtalálható elektronikus formában - mondta az oktatási miniszter. 

Ciprian Fartuşnic, a Tanügyi Tudományok Intézetének igazgatója arról tájékoztatott: a kiadvány minden tantárgyat 'lefed', amelyből még nincs tankönyv a fellebbezések miatt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?