Kincskeresők a nagyváradi Szent László Családi Napon

Jelképes, Szent László királyhoz kapcsolódó kincseket kerestek a gyermekek szombaton délután a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében. Negyedszer szervezte meg a Szent László Családi Napot a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Szent László Teológiai Líceum és a Szigligeti Színház.

A családi nap mottójául Lukács evangéliumából választottak igerészt „A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő!” (Lk 6, 45),, hogy a lelki kincsek keresésére és felfedezésére vezessék rá a megjelenteket. Ennek jegyében szervezték a programokat is, melyben a „kincskereső” játék mellett helyet kapott a Lilliput Társulat Égig érő fa című előadása, és a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének legújabb előadása, a VANmeSE részletei is.

 „A rendezvényeink alkalmából sokszor szóba került a múlt, a jelen és a jövő, azért mert egy olyan népnek vagyunk a fiai, lányai, amelynek gyökerei vannak, és nagyon fontos, hogy ezeket a gyökereket ismerjük, és ezeket felelevenítsük saját magunkban egyéni és közösségi életünkben. A jelent azért, mert a jelen mostani pillanat, a jelen pillanat mindig egy nagy kihívás és nagy felelősség. A jövő pedig akár a hittel is összekapcsolható, hiszen nem semmiben, a véletlenben járunk, mi hisszük azt, hogy van egy jövőnk, a jövőt magunknak kell alakítanunk, megteremtenünk kimunkálnunk” – mondta köszöntőjében Böcskei László római katolikus megyéspüspök.

Miután megköszönte a szervezők munkáját, a gyermekekhez is szólt: „Kedves gyermekek nagyon örülünk, hogy itt vagytok, és kívánjuk, hogy végigjárva ezeket a pontokat, ahol majd lépésről lépésre megismerkedhettek Szent László király életével, erényeivel, ti is megtapasztaljátok azt, milyen szép dolog egy ilyen híres királynak a követője lenni. Kívánok ehhez nektek bátorságot, kitartást, és sok-sok örömet, és hogy fogadjátok örömmel majd a meglepetéseket is, amelyeket elkészítettünk nektek a mai délután.”

„Azok az értékek, melyekről a püspök úr beszélt, nem állnak távol a Szigligeti Színháztól és annak közösségétől sem, hiszen a család, a gyermekek számára nagy gonddal tervezzük minden évben az évadainkat. A három társulat kiemelten kezeli a családot, a gyermekeket, és a számukra készített programokat, az Iskola a színházban, színház az iskolában program keretében is egyre inkább közel engedjük a és mindennapjaink részévé tesszük a fiatalokat, a és a gyerekeket. Ezért nagy öröm számunkra, hogy a meghívásoknak eleget téve évente egyszer ide is eljöhetünk, és itt közvetlen közelről találkozhatunk azzal a közönséggel, amely egyszer majd a színházunk támogatója is lehet” – mondta köszöntőjében Cvzikker Katalin.

A kincskereső játékról Tankó Zita szervező, a Szent László-iskola pedagógusától megtudtuk, úgy állították össze azt, hogy a játékos és ügyességi feladatok kincskereső próbák lettek a lovagkirály udvarában. Az egyes játékhelyszíneken olyan erényeket gyűjthettek össze a kicsik, mint a kitartó türelem, a hit, a bátorság vagy a bölcsesség, végül pedig az erénykeréken kipörgetett érték lovagjává avatták őket. A kisebbeknek arcfestéssel is kedveskedtek, a nagyobbak pedig megnézhették a Szent László, a lovagkirály című pályázatra érkezett alkotásokat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?