Külföldi fiatalok tesztelik a sepsiszentgyörgyiek toleranciáját

A sepsiszentgyörgyiek másság iránti nyitottságát tesztelték egy nemzetközi ifjúsági program résztvevői.

Az Erasmus Plus programon 9 ország 36 fiatalja  vesz részt ezen a héten egy nemzetközi képzésen, amelyen olyan a rasszizmus, xenofóbia, diszkrimináció és sztereotípiák elleni kampányokat dolgoznak ki, amelyeket majd máshol is megvalósíthatnak, tájékoztatta lapunkat Grüman Éva Orsolya. A program egyik szervezője szerint a képzés résztvevői  csütörtök délelőtt több szokatlan helyzetet teremtve próbálták ki, miként reagálnak a sepsiszentgyörgyi lakók.

A képzés résztvevői a város főterén „muszlim vagyok”, „roma vagyok”, ”leszbikus vagyok” és „skizofrén vagyok” táblákat tartva a kínáltak ingyen ölelést a járókelőknek. Grüman Éva Orsolya szerint a sepsiszentgyörgyiek a várakozásukat felülmúlva nyitottnak mutatkoztak, korosztálytól függetlenül sokan bekapcsolódtak az akcióba. Hozzátette, hogy egyetlen negatív tapasztalatuk sem volt, nem történtek beszólások, a járókelők maximum ügyet sem vetve elsétáltak az ölelést kínálók mellett.

 Egy hasonló során a képzés egy színesbőrű résztvevő egyedül húzott egy kötelet tíz fehér bőrű társával szemben. Arra voltak kíváncsiak, hogy lesznek-e járókelők, akik segítenek neki a kötélhúzásban. A fiatalok azt is kipróbálták, hogy miként reagálnak a sepsiszentgyörgyiek, ha egy idegen hozzájuk lép és megkérdezi, hogy mit tehet azért, hogy jobb legyen a napjuk, illetve kipróbálták azt is, hogy egy járókelőhöz lépve egy percig szótlanul néztek a szemébe.

Grüman Éva Orsolya szerint a hét további részében is ezekhez hasonló nem szokványos eseményekkel szembesítik a sepsiszentgyörgyieket. A szervező szerint a képzés végén egy kiadványba foglalják a tapasztalatukat és a Sepsiszentgyörgyön  kipróbált akciókat, hiszen ha azok egy székelyföldi kisvárosban működtek, akkor máshol is gyakorlatba lehet azokat ültetni.

A sepsiszentgyörgyi képzésre a házigazda Románia mellett Magyarországról, Szlovákiából, Franciaországból, Észtországból, Görögországból, Olaszországból, Litvániából és Törökországból érkeztek fiatalok.

Kapcsolódók

Kimaradt?