Bekamerázzák a Hargita megyei utakat

Megfigyelőkamera-rendszert helyez el a Hargita megyei tanács a megyei utak mentén. A kezdeményezéssel a községek vezetőinek segítenének olyan problémák megoldásában, mint a falopás, vagy egyéb javak eltulajdonítása, balesetek körülményeinek tisztázása, emellett növelnék a közbiztonságot.

Hargita Megye Tanácsának pénteki közleménye szerint az önkormányzati testület megrendelte a kamerarendszer beszerzéséhez szükséges tenderfüzet elkészítésére szolgáló tanulmányt a Miteony Security Kft.-től, hogy felmérjék, mire van szükség a projekthez. Jelenleg történik a feltérképezés, a megyei tanács illetékesei segítenek a kapcsolattartásban a vállalkozó és a polgármesteri hivatalok között. Illetve egyeztetnek a polgármesterekkel arról, hogy hova szeretnék elhelyezni a kamerákat, valamint hogyan képzelik el a rendszer működését.

„A közbiztonság állapota nagy jelentőséggel bír egy közösség életében, elemi érdek ennek biztosítása, a megfigyelő kamerarendszer is ezt a célt szolgálja. Továbbá a rendszer segítségével folyamatosan követhető lesz a megyei utak hótalanítási és karbantartási munkálatainak folyamata. Megfigyelés révén hatékonyabban lehet majd elosztani az utak felújítására szánt összegeket, ezáltal javulnak a közlekedési körülmények. Valamint a felvételek visszanézésével a balesetek, rongálások, kihágások tisztázása is könnyebbé válik – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?