Új kórház épülhet Szatmárnémetiben

Egy ötemeletes modern épülettel bővülhet a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Adrian Marc, az egészségügyi intézmény megbízott menedzsere.

A beruházás összértéke pedig eléri a 10 millió eurót. A pályázat első részét szeptember 20-ig kell benyújtani.

A megyei tanácselnök a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy már régóta tervezgették, hogy milyen fejlesztésekre lehetne felhasználni a rendelkezésre álló pályázati forrásokat, majd két hónappal ezelőtt jött egy kiváló lehetőség, amelynek minden Szatmár megyei lakos örül majd.

„Arra a következtetésre jutottunk a kórházi szakemberekkel, hogy hiába vásárolunk különféle korszerű felszereléseket, vagy akár teszünk rendbe egy két osztályt, az alapgondja, a szerkezeti problémája az intézménynek nem oldódik meg. Ez csak úgy oldódik meg, ha egy plusz felületet biztosítunk, azaz egy új épületszárnyat építünk.” – mondta Pataki Csaba.

A tervek szerint az új épületszárnyat összekötik majd a sürgősségi kórházzal, továbbá a Lükő Béla kórházból pedig átkerül majd a szemészet, a neurológiai illetve több más osztály is. „Egy 21. századi kórházi struktúrát tudnánk biztosítani, néminemű felszereléssel is, bár ebben a tekintetben már nincsenek akkor gondok, amilyenek voltak évekkel ezelőtt. Nyilván ehhez a struktúrához, orvosi személyzet is kell, őket pedig olyan beruházásokkal kívánjuk Szatmárra csalogatni, mert ugye a fizetést a törvényhozás állapítja meg, de próbálunk számukra vonzó családi csomagokat kialakítani.” – mondta a tanácselnök, aki szerint vonzó lehet a fiatal szakemberek számára, hogy ezentúl Szatmárnémetiben is tudnak majd lakásokat biztosítani az orvosok számára, hiszen augusztus 24-én adják át a Studium Alapítvány által finanszírozott lakásokat, továbbá ezen 8 lakás mellett még 24 lakást tudnak biztosítani majd ősztől, amelyeket a megyei tanács építtetett a Nemzeti Lakásprogram keretén belül.

Pataki Csaba arról is beszámolt, hogy szeretnének kisebb 1 millió eurós pályázatokat is megszerezni amellyel kizárólag a sürgősségi részleg fejlesztésére, a technikai gondok megoldására, valamint az eszközparkjának a bővítésére használnának fel. A Szatmár Megyei Tanács elnöke szerint az elkövetkezendő időszakban pályáznak majd a megyei kórház külső hőszigetelésére, továbbá új alapokra állítanák az intézményt energetikai szempontokból is, szeretnék elérni, hogy legkevesebb 15-20 százalékban zöld energiát használnának fel a kórház fűtésére és hűtésére.

Kimaradt?