270 gyereket oltottak be kanyaró ellen a Kovászna megyei oltókampány keretében

Kétszázhetven gyereket oltottak be kanyaró ellen a múlt héten a Kovászna megyei oltási kampány keretében. 

A Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság járványtani főorvosa, dr. Sántha Ferenc hétfőn azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a megyében nyolc településen állítottak fel oltóközpontokat, és a 600 eddig be nem oltott gyerekből 273-nak beadták a védőoltást. 18 esetben a szülők, különböző okokra hivatkozva, elutasították gyermekük beoltását. 

Az akció augusztus 7-ig tart, amikor egy újabb összegzést készítenek azon nyolc településen, ahol a legtöbb beoltatlan gyereket azonosították, azaz Sepsiszentgyörgyön, Bodzafordulón, Hídvégen, Nagyborosnyón, Előpatakon, Zágonban, Zabolán és Sepsiköröspatakon. 

Dr. Sántha Ferenc korábban azt nyilatkozta, hogy a városi környezetben élő egyéves gyerekek 98 százalékát beoltották kanyaró ellen, a beoltott vidéki gyerekek aránya valamivel gyengébb, 87 százalékos. Ezek a számok ötéves korra romlanak, mert többen közülük nem kapták meg az emlékeztető oltást. „A 98 százalékos védettség az egyévesek körében nagyon jónak mondható, igaz, vidéken ez csak 87 százalék. Elvben, 95 százalékos oltottsági arány alatt alakulhat ki járványveszély, még akkor is, ha ez nagyon lassan terjed. Ötéves korban nálunk is ez a helyzet: városon 89, vidéken 88 százalékos az oltottság. Ez főleg az elmulasztott emlékeztető oltások miatt alakult ki. A kanyaró a legveszélyesebb járvány, ami az utóbbi időben felütötte a fejét' - magyarázta a főorvos. 

Sántha Ferenc szerint, a járvány kirobbanása óta Kovászna megyében 18 személy fertőződött meg kanyaróval. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?