További 200 ezer lejt fordít Maros Megye Tanácsa szociális projektekre

További 200 ezer lejjel egészítette ki Maros Megye Tanácsa a szociális projektek pályázati keretét – közölte a megyei önkormányzat sajtóirodája.

A Maros Megyei Tanács minden évben pályázatot hirdet vissza nem térítendő támogatásokra kulturális, egyházi, sport és szociális projektek megvalósítására. Idén a szociális pályázatok keretét a korábbi 400 ezer lejről 600 ezer lejre növelte az önkormányzat, hogy segítse a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezeteket.

A keretet a csütörtöki tanácsülésen a költségvetés-kiigazítás keretében további 200 ezer lejjel egészítette ki a megyei tanács, és augusztusban meg fog jelenni a második pályázati felhívás, amely alapján ezeket a pénzeket le lehet hívni.

A költségvetés-kiigazítás keretében a Maros Megyei Sürgősségi Kórház költségvetését 9.279.000 lejjel egészítették ki, mivel az intézet további támogatást kap az országos egészségügyi programon keresztül a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral és a Maros Megyei Közegészségügyi Hatósággal kötött kiegészítő szerződések alapján. Emellett bekerült a költségvetésbe egy 105 ezer lejes keret, amelyből a megyei önkormányzat 35 számítógépet vásárol a szakapparátus részére, hogy lecseréljék a 9-12 éve használatban lévő gépeket.

A Maros megyei önkormányzat is alkalmazza az egységes bértörvényt

Július elején lépett életbe az egységes bértörvény, így a hónap végéig a megyei tanácsnak is alkalmaznia kell a jogszabály előírásait. A csütörtöki soros ülés napirendjén két olyan határozat is szerepelt, amelyek a megyei tanács, valamint az alárendelt intézmények alkalmazottainak fizetéséről rendelkeznek.

Az egyik a megyei önkormányzat és a megyei tanácsosok bérei esetében határozza meg az alapfizetéseket, illetve azokat a szorzókat, amelyek alapján ki lehet számolni, hogy a különböző beosztású köztisztviselőknek mekkora bére lesz.

Maros megyében az alapbérek esetében nem lesznek jelentős változások júniushoz képest, de vannak kivételek is. Így például a szerződéses alkalmazottak egy részének (gépjárművezetők, takarító személyzet), akik mostanáig minimálbérrel vagy nagyon kis fizetéssel voltak alkalmazva, akár 50 százalékkal is növekedni fog a fizetése. A Maros Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság alkalmazottainak pedig mintegy 10 százalékkal növekedik a bére.

Újabb lépés a kerelőszentpáli mechanikai-biológiai kezelőállomás működtetéséhez

A csütörtöki ülésen a megyei tanácsosok elfogadták a Maros megyei hulladékgazdálkodási projekt keretén belül működő mechanikai és biológiai kezelőállomás koncessziójára vonatkozó alaptanulmányt. Ezt követően hamarosan meg lehet hirdetni a szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást.  Az elfogadott dokumentum alapján a Kerelőszentpálon létrehozott TMB (mechanikai és biológiai kezelőállomás) működtetésére 6 éves periódusra lehet szerződést kötni.

Protokollum egy egészségügyi kiválósági központ létrehozására

Az elfogadott dokumentum értelmében a megyei önkormányzat együttműködik a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal a Regionális Sürgősségi Korház Kiválósági Központjának megvalósításában.

A projekt keretében a Maros Megyei Sürgősségi Korház szomszédságában egy olyan többrendeltetésű épületet fognak felépíteni, amely további funkciókat kölcsönözne az orvosi és egyetemi tevékenységeknek (kutatói termek és konferencia termek, orvosi kabinetek, kereskedelmi helységek, közélelmezési helységek, lakások, stb által), illetve megoldaná a parkolási problémákat a kórház övezetében.

3,9 millió lej a  Marosvásárhelyi Intervenciós Központ létrehozására

A megyei tanács elfogadta ma a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit. A projekt keretében egy új székházat építenek a Hegyimentő Szolgálat számára a Köteles Sámuel utca 33. szám alatt, amely irodákat és raktárhelységeket foglal magába, valamint  kiegészítené a Horea Sürgősségi Felügyelőség jelenlegi, Polgári védelemre szánt helységeit. A munkálatok kivitelezési ideje 12 hónap, a tervező által elkészített munkaterv alapján, amelyből 2 hónap a tervezési, 10 hónap a kivitelezési időszak. A munkálatok költségeit a megyei tanács saját költségvetéséből fedezi.

Kapcsolódók

Kimaradt?