A két veszélyes csíkdánfalvi medve egyikére adtak kilövési engedélyt

A Környezetvédelmi Minisztérium kilövési engedélyt adott az emberekre támadó és anyagi károkat okozó egyik csíkdánfalvi medvére – közölte szerdán Hargita megye önkormányzatának sajtóirodája.

„A most kibocsátott engedély is bizonyítja: nem voltak hiába a bukaresti útjaink” – nyilatkozta Borboly Csaba megyei tanácselnök. Szavai szerint öröm az ürömben, hogy ugyan két medve okozta összesen három személy sérülését, valamint több tíz juhban tett kárt Csíkdánfalva és Csíkmadaras határában, ám az engedély egy medvére érkezett.

Két veszélyes állatról van szó, amelyek a helyi vadászegyesület igazgatójának beszámolója szerint nem félnek az embertől, emberi hangot távolabbról észlelve nemhogy elmenekülnének, hanem támadnak, ami vadállatok esetében természetellenes.

Mint ismeretes, június 24-én mindkét combján megsebesített egy felcsíki pásztort a medve Csíkdánfalva határában, az erdőhöz közeli esztenán. Azóta újabb támadások történtek a környéken, Csíkmadarason is, így a személyi sérülések száma háromra emelkedett, a helyiek pedig két medve garázdálkodásáról számoltak be.

A beavatkozásban a dánfalvi Nimród Vadászegyesület az illetékes, az engedély birtokában a medve megfigyelésének, követésének időigényes folyamata következik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?