Mégis kaphatnak támogatást az olyan szervezetek, mint a Caritas és Diakónia

Döntő fórumként fogadta el a képviselőház ma a szociális és egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó, az önkormányzatok alárendeltségébe tartózó központok létrehozását szabályzó sürgősségi kormányrendeletet.

Az RMDSZ módosító javaslatokat fogalmazott meg a törvénytervezethez, amelyeket a szenátusban, majd a képviselőház Egészségügyi Szakbizottságában és plénumában is elfogadtak. A módosítások értelmében az évek óta jól működő magánszolgáltatók állami finanszírozása nem szűnik meg, a szövetség javaslata által ugyanis lehetőség adódik arra, hogy az önkormányzatok az új központok létrehozására szánt összegeket a már meglévő szolgáltatók támogatására fordíthassák.

„Olyan szervezeteket érint a ma elfogadott kormányrendelet, mint a Caritas vagy a Diakónia. Ezek a szervezetek rendkívül fontos szerepet játszanak közösségünk életében, segíteni kell őket. Tevékenységük ellehetetlenítését akadályoztuk ma meg a 18/2017-es számú sürgősségi kormányrendelet módosításával. Az öregedőkért és betegeinkért végzett közös munkánk eredményeképpen ezek a szervezetek a továbbiakban is köthetnek szerződést a polgármesteri hivatalokkal szociális gondok orvoslására, részesedhetnek az erre elkülönített mintegy 300 millió eurós támogatásban” – nyilatkozta Vass Levente RMDSZ-es képviselő, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkára.

Derzsi Ákos szenátor, aki a felsőházban érvényesítette a Szövetség álláspontját, hozzátette: „ahhoz ragaszkodtunk, hogy az évek óta jól működő, akkreditált egyházi és civil magánszolgáltatók továbbra is részesedhessenek állami részfinanszírozásban. Az önkormányzatok ahelyett, hogy újabb intézményeket hozzanak létre, ami egy új rendszer bejáratását, új személyzet taníttatását feltételezi, szerződést köthetnek a már bejáratott szervezetekkel, az új egységek létrehozására szánt pénzforrásokat pedig ezek támogatására fordíthatják. Ezt célozza a módosító javaslatunk.”

Mint ismeretes, év elején a Munkaügyi Minisztérium csökkentette a szociális szolgáltatásokra szánt összegeket, most pedig az Egészségügyi Minisztérium sürgősségi rendelete kapcsán hasonló veszély merült fel, hiszen a rendelet értelmében az otthoni beteggondozást és szociális ellátást biztosító magánszolgáltatók nem számolhatták volna el kiadásaik egy részét az egészségügyi biztosítópénztárnál. Ezt akadályozta meg az RMDSZ parlamenti képviselete. 

Kapcsolódók

Kimaradt?