Így néz ki Hargita megye román többségű régiójának „miniautonómiája”

Hargita megye északi részében két évvel ezelőtt hozták létre a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást (ADI), amelyet 2014-ben még úgy harangoztak be a megyei tanács részéről, hogy „miniautonómiát” kap a régió. Mindeközben a múlt héten lehetővé vált a román-magyar együttélési kódex kidolgozása, amelynek az északi ADI már valamilyen értelemben előfutára volt.

 A fejlesztési társulás tehát 2015-ben jött létre, most annak néztünk utána, hogyan működött eddig, illetve milyen jövőre vonatkozó terveik vannak. Amikor három évvel ezelőtt megszületett az északi ADI létrehozásának ötlete, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt nyilatkozta a sajtónak, hogy egyféle saját autonómiát adva az ott élő románságnak, életet vinnének Salamás, Várhegy, Galócás, Maroshévíz, Bélbor, Borszék, Gyergyóholló és Gyergyótölgyes térségébe. A felsorolt települések közül csak Borszék magyar többségű.

Az ADI megalapításával a megyei önkormányzat kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális valamint egyházi tevékenységeket támogat. „A társulás követi a vidéki és városi közösségek hosszú távú fejlődését, emellett támogatja a projektek előkészítésének minden szakaszát. Hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, az évek alatt dől el, jelenleg azt jelenthetem ki, hogy jó úton haladunk. Mindent, amit csinálunk, jó példaként ajánljuk azoknak a megyéknek, ahol a magyarság aránya hasonlóan alacsony, mint nálunk a románságé. Bízunk abban, hogy a jó példa ragadós lesz, és hasonlóan tudnak helyi megállapodások részeként újabb jogosítványokat szerezni, mint ahogy mi próbáljuk a normalitást kigondolni” – nyilatkozta a Maszolnak a megyei tanács elnöke.

Főleg a kultúra és az oktatás támogatása terén működik

A Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás 2016-os évre vonatkozó tevékenységi beszámolóját bogarásztuk át, amelyből látszik, hogy elsősorban a civil szervezetek tevékenységét, illetve különböző konferenciák szervezését támogatták.

Az egyes, mezőgazdasággal foglalkozó megyei intézmények képviselői tavaly év elején eligazítást tartottak a támogatási alapok megpályázásának módjáról a helyi gazdák számára, sőt pályázatíró kurzust is tartottak később a civil szervezetek számára. 25 maroshévízi fiatal számára gitárleckék tartását támogatták, Borszéken tündér témájú fesztivált szerveztek, Gyergyótölgyesen néptánc-találkozót tartottak, Várhegyen zenés fesztivál szervezését támogatták. De a hegyi és a falusi turizmus fellendítéséből is kivették a részüket.

2017-ben a fejlesztési társulás mintegy 150 ezer lejből gazdálkodik. A legnagyobb összeget, több mint 50 ezer lejt, környezetvédelmi, kulturális és fiatalokat megcélzó kezdeményezésekre fordítják. A térségben található egyesületek kulturális tevékenységét 30 ezer, turizmusfejlesztésre irányuló munkáját szintén 30 ezer lejjel támogatják. Ugyanekkora összeget kap az a csapat, amelynek tagjai a Kelemen-havasokra vonatkozó tanulmány elkészítését vállalták.

A fejlesztési társulás honlapja könnyen áttekinthető, de még nem teljes, a románon kívül magyarul és angolul is elérhető minden információ. 

Kapcsolódók

Kimaradt?