Az állam magukra hagyta a szociális ellátással foglalkozó civil szervezeteket

Az állam magukra hagyta a szociális ellátással foglalkozó civil szervezeteket, ezért egyre nagyobb feladat hárul az önkormányzatokra - hangzott el a háromszéki önkormányzat székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

Sem az állam, sem az önkormányzatok intézményeik révén nem tudják teljes mértékben ellátni a fontos szociális feladatokat, ezért civil szervezetek pótolják a szociális védőhálót. Tamás Sándor tanácselnök szerint minden évben sok nyűggel és kínlódással jár, hogy a kormány nem veszi komolyan azokat a szociális szolgáltatásokat, amelyeket a civil szervezetek nagy lelkiismerettel végeznek.

A háromszéki tanácselnök emlékeztetett, hogy tavaly év végén a kormány szerződést kötött a civil szervezetekkel a szociális szolgáltatásokra, ezek ellenértékét januárban még kifizették, februárban azonban teljesen leállították például az otthoni beteggondozásra a kifizetéseket, márciusban pedig a szerződött összeg 75 százalékát fizették ki. Tamás Sándor szerint a kormány felelőtlen döntéséért nem a betegek és rászorulók voltak hibásak, és az állami finanszírozás nélkül maradt civil szervezeteken a megyei önkormányzat sem tudott segíteni, mert nem volt rá költségvetése.

Az önkormányzat segítséget nyújt

Kovászna megye tanácsa az elmúlt napokban kötött támogatási szerződést a nyolc fontos szociális ellátást nyújtó civil szervezettel, akik számára tavalyhoz képest megkétszerezték a támogatási összeget - számolt be a tanácselnök. Hozzátette: tavaly 400 ezer lejt pályáztattak meg a szervezetekkel, idén pedig 800 ezer lejre nyújthattak be pályázatokat.

Vass Mária, a Kovászna megyei Gyermekvédelmi és Szociális Ellátási Vezérigazgatóság vezetője arról számolt be, hogy idén 13 pályázat érkezett, és összesen 1700 rászorulóról gondoskodnak nappali központokban vagy otthoni betegápolás révén. Hozzátette: 2007 óta megnyolcszorozódott a megyei önkormányzattól kapott finanszírozás, hiszen tíz éve összesen 110 ezer lejjel támogatták ezt a tevékenységet, idén pedig 800 ezer lejjel finanszírozzák a szociális ellátást biztosító civil szervezeteket. 

A sajtótájékoztatón jelen volt a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazat és otthongondozási szolgálatai, a Vöröskereszt, a Diakónia Keresztény Alapítvány, a baróti Laura Ház, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, az Izabella Alapítvány és a Pro Nobis egyesület képviselője. Rámutattak a háromszéki önkormányzattól érkező finanszírozás fontosságára, és beszámoltak arról, hogy összesen 340 személyt foglalkoztatnak.

Makkai Péter, a Diakónia Keresztény Alapítvány és a fogyatékosokkal foglalkozó Írisz Ház vezetője ironikusan megjegyezte: a kormány valójában megtanítja a civil szervezeteket, hogy a támogatása nélkül is megéljenek.  „Ez számunkra azt üzeni, hogy a kormány fontosnak tartja az autonómiát, magunkra hagyott bennünket, önállóságra nevel” - fejtette ki Makkai Péter, aki szerint a nyugati országokból érkező támogatások is folyamatosan csökkennek, ezért a helyi és megyei önkormányzat támogatásában bíznak. A szegény önkormányzatok esetében viszont ez a támogatás nem mindig biztosított. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?