Két keréken, két országban a biztonságosabb közlekedésért

Motorkerékpárosok vonulnak május 12.–14. között két magyarországi és hat romániai megyén át, hogy felhívják a figyelmet: a közlekedésben is fontos egymás kölcsönös tisztelete.

A tervek szerint a szervező és résztvevő klubok részéről mintegy 150-200 motorkerékpáros indul el pénteken 11 órakor Szilágy megyéből, Zilahról, hogy Kolozs, Bihar, Békés, Hajdú-Bihar, Szatmár megyén át másnap este megérkezzenek a Máramaros megyei Kapnikbányára.

A gyülekező Zilahon, a Márvány téren lesz 10 órától, majd 11-kor indulnak el a Meszesen keresztül, és Bánffyhunyad érintésével a Királyhágón jönnek át Bihar megyébe – tudtuk meg Schmidt Róberttól, a szervező Bihar megyei klubok egyike, a Hawsk Rider Klub alelnökétől, aki azt is elmondta: menet közben is csatlakozhatnak hozzájuk például a pihenőknél azok a motorosok, akik nem tudják a teljes távot végigjárni velük.

Nagyváradig rendőrségi és csendőrségi felvezetéssel jönnek, a tervek szerint 14 órára érkeznek az Oradea Shopping City bevásárlóközponthoz, onnan másfél órás pihenőt követően elindulnak Nagyszalonta felé, ahol a határ étlépését követően magyarországi idő szerint 17.40-kor érkeznek meg Füzesgyarmatra.

Szombaton reggel helyi idő szerint 8-kor indulnak el Debrecen felé. A hajdú-bihari  megyeszékhelyen 9 és 10 óra között lesz pihenő, majd Érmihályfalvánál érkeznek vissza Romániába, és 13.40-kor érnek a szatmárnémeti Auchan bevásárlóközpont parkolójába. Onnan 14.30 órakor indulnak Szatmárhegyre, ahol tavaly az Eagle Bikers klub emelt egy emlékművet az elhunyt motorosok emlékére, itt gyertyagyújtással tisztelegnek majd. Szatmárhegyről 16 órakor indulnak Nagybányára, oda a tervek szerint 17.40 órakor éreznek meg, és egy egyórás pihenő után indulnak Kapnikbányára, ami az idei nemzetközi figyelemfelkeltő felvonulás végállomása. 

Teli tankot és száraz utat

A felvonulás célja a figyelemfelkeltés, „hogy az autósok észrevegyék, a motorosok részt vesznek a közlekedésben, itt vannak, figyeljenek egy kicsit ránk, mert elszoktak tőlünk jobban a hosszú tél alatt” – mondta Schmidt Róbert, aki arra hivatkozik, hogy a rendőrségi statisztikák szerint évről évre kevesebb a motorosokat is érintő balesetek száma.

 „A motorosokat sokan önkéntes szervdonoroknak tartja, pedig ez nem igazság, ha megnézzük, például Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban a lakosság a 60-70-80 százaléka motorral, robogóval vagy háromkerekű járművekkel jár, mert az idő is megengedi, a környezetszennyezés is kisebb, a városban is sokkal könnyebb vele mozogni, parkolni is” – mondta Schmidt Róbert, aki a szervezők nevében is teli tankot és száraz utat és balesetmentes évet kívánt minden motorosnak.

Hozzátette: sokan ódzkodnak a motoroskluboktól is, pedig ezek tagjai ügyelnek a közlekedési szabályok betartására, a közlekedési etikára, akár rajtuk van klubjuk mellénye, akár nincs.  A közlekdésbiztonsági felvonulás szervezésében Bihar megyében a már említett Hawks RC mellett a Black Eagels RC és az Invictus vesz rész, Békés megyéből a füzesgyarmati Anonymus Motoros Egyesület, Debrecenből a Hajdú-Bihari Motoros Egyesület, Szatmár megyéből a Dust Riders (Tasnád) és az Eagle Bikers (Szatmárnémeti), Máramaros megyéből a Rock'n Road és a Nord 6 Riders (mindkettő nagybányai klub), Szilágy megyéből a Meseş Moto Klub, Kolozs megyéből pedig a Transilvania Bikers.

Júniusban megtartják a szokásos találkozót Május 1. fürdőben (Püspökfürdő) is, ezt a Váradszentmártoni Polgármesteri Hivatal támogatja. Idén június 22.–25. között várják majd a motorosokat. A négynapos találkozóra 30 lejbe kerül majd egy belépő, koncertek pénteken és szombaton lesznek. Pénteken fellép majd a nagyszalontai Gladiators együttes, majd Magyarországról a Rudán Joe Band majd az AC/DC romániai tribute bandje, a The R.O.C.K. Szombaton fellép a nagyváradi Nor együttes, majd a Cargo koncertezik, a program pedig tűzijátékkal zárul.

Kapcsolódók

Kimaradt?