Felújítják az ákosi református templomot

Európai alapokból újítják fel Szatmár megye legrégebbi épületét, Ákos református templomát.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a testület pénteki ülésén azt mondta, az önkormányzat felhívást intézett minden, A kategóriás műemlék épület tulajdonosához, hogy jelezzék támogatási igénylésüket, de tavaly csak az ákosi református templommal kapcsolatban érkezett válasz a felhívásra.

​A 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt értéke 2,3 millió lej, ebből a tulajdonosnak, azaz a református egyháznak csak két százalékot kell állnia. Az összegből felújítják az épületet, a tetőzetet, az elektromos hálózatot, és népszerűsítő segédanyagokat is készíttetnek.

Ákos település református temploma 1175-ben épült, eredetileg római katolikus kolostor volt, majd a reformáció után a református egyház tulajdonába került. Legutóbb 1980-ban restaurálták.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?