Lóhátról a világ – Erdélyben is terjed a szabadidős lovaglás

Főleg a külföldi turistákból és a nálunk tanuló külhoni egyetemistákból élnek a Kolozs megyei lovardák, de a helyiek között is egyre népszerűbb a lovaglás.

Életemben úgy el nem áztam, sem előtte, sem azóta, mint néhány évvel ezelőtt, egy kalotaszegi lovastúrán. Órákon át szakadt a nyakunkba a hideg eső, s mikor a nap végén, egy kalotaszentkirályi panzióban megpihentünk, még a pénztárcámban levő bankjegyeket is egyenként kellett törölgetnem, szárítanom. Tavaly nyáron, egy hasonló lovaskaland során nagyképűen visszautasítottam a túravezető ajánlatát, hogy egy prémmel tegyem kényelmesebbé a nyerget, aminek az lett a fájdalmas következménye, hogy a kirándulás után napokig csillagokat láttam, amikor leültem egy székre. Mindezen kellemetlenségek ellenére mindkét lovastúra olyan élményként maradt meg az emlékeimben, amiket öreg hiba lett volna kihagyni.

Jó volt a szamár is

A sztánai De Martin Lajos és felesége, Mihaela, Kolozsvár környékén az elsők között voltak, akik a lovaglással, mint szabadidős tevékenységgel kezdtek el foglalkozni. De Martin Lajos először 2 éves korában ült lóháton, 9 évesen pedig megkapta az első hucul kancáját, így tehát, miután 2002-ben kiköltöztek Sztánára, csak egy impulzusra volt szükség, hogy elinduljanak ezen az úton. Ez egy belga ismerősüktől jött, aki a faluturizmust szerette volna fejleszteni a környéken, s megkérdezte, nem-e lovagoltatnának látogatókat? „Két lóval és négy szamárral kezdtük. A szamarakat csomagszállításra használtuk, a családok szerették” – idézi fel De Martin Lajos a kezdeteket.

Nemzetközi társaság

A szamarakon időközben túladtak, a lovak azonban jócskán megszaporodtak, már egész ménesre való van belőlük. Indokolt is volt az állomány növelése, mert az évek során a Sztánára lovagolni érkező turisták is egyre többen lettek. De Martinék egy idegenforgalmi ügynökséggel dolgoznak, mely kiközvetíti nekik az ügyfeleket. A program, a vendégek igényeinek megfelelően, lehet néhány órás lovaglás a Riszeg-tetőre vagy az almási várhoz, de akár többnapos kirándulás is Kalotaszegen, sőt távolabbra, a Vlegyásza aljába. „A leghosszabb túra 14 napos volt, melynek során átmentünk Fehér megyébe” – mondja De Martin Lajos. A legtöbben Litvániából és Izraelből jönnek, de volt már vendégük Dél-Afrikából, Japánból, Kazahsztánból és Alaszkából is. Az utóbbi időben változatosabbá vált a vendégek köre, ugyanis egyre nagyobb számban mennek lovagolni Sztánára Kolozsváron tanuló külföldi egyetemisták.

Megmozgatja a testet, lelket

A külföldi egyetemi hallgatók szép számban veszik igénybe a kolozsvári Kerekdombon található Szilaj lovastanya szolgáltatásait is, ők teszik ki az ügyefeleknek mintegy harmadát. A tanya tulajdonosa, Tunyogi Béla az íjászattól jutott el a lovaglásig. 2009 óta foglalkozik íjászattal, amikor pedig először lőtt ki egy nyílvesszőt lóhátról, úgy érezte, megpezsdül benne valami. Vásároltak két lovat, a maga és a felesége számára, s kezdetben Kalotán tartották őket. Mivel szeretett volna több időt nyeregben tölteni, egyik szomszédjától bérbe vette a fantasztikus kilátást nyújtó kerekdombi telket, ahol a lovastanya működik. Az első idényt, április 22-től december közepéig, egy katonai sátorban húzta le a telken, négy lóval. Időközben lakóházat építettek a karám és az istáló mellé, a lovak száma pedig 18-ra nőtt. „Lassanként három éve már csak ezzel foglalkozom. Nem mintha annyira pazarul meg lehetne élni belőle, de ennyi lóval rengeteg munka van, nem jut másra idő” – mondja Tunyogi Béla, aki korábban taxisként dolgozott.

A legtöbb látogató másfél órás túrára fizet be, melynek során a lombi erdőbe vagy a kajántói völgybe lovagolnak ki. Magyarok és románok nagyjából azonos számban fordulnak meg a tanyán, ám a bérletesek 99 százalékát magyarok teszik ki, a többségi nemzethez tartozók inkább alkalomszerűen jönnek. Sok család hozza a gyerekeit is, sőt, megtörténik, hogy a szülők nem is ülnek nyeregbe. Tunyogi Béla érdekességként említi, hogy a látogatók között, minden korosztályban, a nők vannak többségben. Lévén szabadtéri tevékenység, a lovaglásnak van szezonális jellege, de az elmúlt kemény tél nem riasztott el mindenkit, voltak akik mínusz 12 fokon is lóra pattantak. Erdélyben még nem igen beszélhetünk lovaskultúráról, állítja Tunyogi Béla, ám bizakodva teszi hozzá, hogy alakulóban van. Maga is tesz azért, hogy fejlődjön, idén már negyedik alkalommal rendez lovasnapokat a tanyán, ezzel indul majd a Kolozsvári Magyar Napok programja.

„Bár úgy tűnik, hogy csak ülünk, fantasztikusan megmozgatja a testet. Lovaglás után olyan izmokat fedezel fel a testedben, amikről nem is tudtál. Meg aztán az ember lelkileg is többnek érzi magát lovaglás után” – fejti ki a Szilaj lovastanya tulajdonosa, hogy miért érdemes nyeregbe szállni.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?