Bekamerázzák Déva várát, hogy megakadályozzák a lopásokat

Belső vizsgálatot indított a vajdahunyadi önkormányzat annak megállapítására, hogy milyen mértékben okolható a vár őrzését ellátó cég a kedden észlelt rablásért, amelynek nyomán ismeretlen tettesek több mint 170 000 lejt vittek el a vajdahunyadi vár jegypénztárából.

Dan Bobouţanu polgármester az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, szerinte az őrző-védő cég mulasztott, hiszen az ő dolga lett volna őrizni a vár területén levő javakat és értékeket. Az elöljáró hozzátette, a szóban forgó vállalaton tervezik behajtani a kárt. Jelenleg a helyi rendőrség képviselőiből és a polgármesteri hivatal szakembereiből álló csapat a kamerás megfigyelőrendszer átalakításán dolgozik. A polgármester elmondta, újabb 19 kamerát fognak felszerelni a termekbe, és saját megfigyelő központot alakítanak ki. 

A hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlen tettesek kirabolták a vajdahunyadi vár jegypénztárát; az első, nem hivatalos becslések szerint több mint 170 ezer lejt vittek el, a hosszú hétvége teljes bevételét. Az egyik őr jelentette az esetet a rendőrségnek kedd reggel, amikor észrevette, hogy betörték a jegypénztár ablakát. Minősített lopás gyanújával indult nyomozás az ügyben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?