„Mitől fél, talán a DNA-tól?” – viharos tanácsülés Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtökön elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a Római Katolikus Gimnázium, a Református Kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott.

Támogató szavazat nélkül, 13 ellenszavazattal és négy tartózkodással utasította el a csütörtöki ülésén a 2017-18-as tanévre vonatkozó iskolahálózatot a marosvásárhelyi önkormányzati testület. Ennek oka, hogy az előterjesztésben csak azok a tanintézetek szerepeltek, amelyekre korábban a Maros megyei tanfelügyelőség kedvező véleményezést adott. A hálózatba nem került be a Római Katolikus Teológiai Líceum és további hét másik tanintézmény, köztük a Református Kollégium sem.

A csütörtöki tanácsülésre azért volt szükség, mert a múlt héten az RMDSZ-frakció bojkottálta a rendes, március végi ülést, hiányukban pedig nem tudtak az iskolahálózatról dönteni a jelenlevők. Ezúttal jelen voltak a teremben a katolikus gimnázium szülői bizottságának a tagjai is, akik feliratos pólóban, illetve kezükben magyar és román nyelvű feliratokkal várták a fejleményeket. Annak ellenére, hogy az RMDSZ a múlt héten összeállított és benyújtott a városházára egy iskolahálózat-javaslatot, a városháza jegyzője nem hagyta ennek határozat-tervezetbe foglalását.

Az ülésen az RMDSZ-frakció nevében Csíki Zsolt kijelentette: frakciótársai nemmel szavaznak az előterjesztésre. Magyarul és románul is elmondta, a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell tovább működtetni a városban a következő tanévben is. A szövetség felszólította a polgármesteri hivatalt, a tanfelügyelőséget és a minisztériumot, hogy "hagyjanak fel az egymásra mutogatással, és oldják meg a helyzetet".

Csíky Zsolt megemlítette: bár mindegyik intézmény vezetője több ízben is azt hangoztatta, hogy meg akarja oldani az ügyet, egyetlen döntést sem hoztak a megoldás érdekében. Úgy vélte, minden eddigi döntés az időhúzást és a bizonytalanság fenntartását célozza. Nyomatékosította, hogy sem a szülők, sem a szövetség nem adja fel a magyar iskolákért folytatott harcot.

A Szabad Emberek Pártja (POL) nevében Radu Bălaș, illetve Dumitru Matei liberális tanácsos is kijelentette, nem szavazzák meg az iskolahálózatot. Hermann Mark, a Szabad Emberek Pártjának képviselője magyar és román nyelvű felszólalásában hangsúlyozta, külön kellene választani végre a katolikus gimnázium ügyének büntetőjogi vonatkozását az adminisztrációs részétől, és el kell készíteni a felekezeti tanintézményt is magába foglaló iskolahálózatot, ami a polgármesteri hivatalnak a feladata.

Hermann Mark ugyanakkor bejelentette, hogy pártja nevében kéri Horațiu Lobonț lemondását a városháza oktatásügyi osztályának vezetői tisztségéről. Az osztályvezetőt Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója próbálta védelmébe venni, ám nem vezetett sikerre a vehemenciája, amellyel próbálta a POL-os politikus megfegyelmezni. Hermann Mark ugyanis kijelentette, olyan személy fegyelmezi, akiknek nem is volna keresnivalója a tanácsülésen. Ezzel a szülők is egyetértettek, mert hangos pfújolással reagáltak Maior felszólalására.

A tanácsülésen jelen volt és napirenden kívüli felszólalási lehetőséget kapott Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A parlamenti képviselő arról beszélt, a szülők bebizonyították, hogy türelmesek, és végigjártak minden utat, ami járható volt, de most már a polgármesteri hivatalnak, a tanácsnak, a tanfelügyelőségnek is kutyakötelessége megoldani az iskola helyzetét, és nem játszani több mint négyszáz gyerek sorsával.

Végül a jelenlevők többsége leszavazta az iskolahálózatra vonatkozó határozatot. Ez a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője szerint egy új kezdeti lehetőség. Csíky Csengele úgy fogalmazott, már november közepén meg kellett volna történnie annak, hogy a sarkára áll a politikum.

A folyosón tartózkodó Horațiu Lobonțot körülvevő szülők azt próbálták megtudni az osztályvezetőtől, miért nem akarja, hogy a katolikus gimnázium is bekerüljön az iskolahálózatba. Lobonț próbált magyarázkodni. Szavai szerint azt nem ő állította össze az iskolahálózati javaslatot, hanem így kapta kézhez a tanfelügyelőségtől. Ekkor a szülők tovább faggatták, hogy akkor miért írta alá a dokumentumot?. Közben Claudiu Maior is megjelent a folyosón, akit a szülők ugyancsak szerettek volna kérdőre vonni, ám az szabályosa elszaladt előlük.

Miután Lobonț is kihátrált a szülők gyűrűjéből, utána kiáltottak: mitől fél, talán a DNA-tól? 

Kapcsolódók

Kimaradt?