Szociológus Napok: bemutatták az Erdélyi Társadalom tavalyi lapszámait

Vidékfejlesztéssel, határhelyzetekben élőkkel, szervezetelemzéssel, épített örökséggel és a maszkulinitás vizsgálatával is foglalkozik 2016-os lapszámaiban az Erdélyi Társadalom társadalomtudományi szakfolyóirat, amelyet szerdán a 7. Szociológus Napok keretében ismertettek Kolozsváron.

Az évente kétszer megjelenő kiadványt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete és a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány állítja össze. A tavalyi első kiadvány többnyire vidéki-gazdasági témákra, a második pedig javarészt a szervezeti élettel kapcsolatos kérdésekre fókuszál. A készülő lapszám az erdélyi romák helyzetét tematizálja majd, a megjelentetni kívánt tanulmányok kivonatát április 10-ig várják.

Az első lapszámban például Balogh Péter az EU-s vidékfejlesztési politika egyenlőtlenségeit kutatja, Kiss Dénes és Csák László Hargita megye mezőgazdaságát elemzi, Lajos Veronika és Ujhelyi Nelli egy szatmári terepmunkán keresztül a vidék és város viszonyát vizsgálja. Emellett Czibere Ibolya és Molnár Éva a mélyszegénységben élő fiatal nők munkaerőpiaci és párválasztási perspektíváit mutatja be, Hadas Miklós pedig A vulkán megszelidítése című tanulmányában a maszkulinitás alakulását vizsgálja – ugyanebben a témában a kutató tavalyi előadásáról itt írtunk. A tanulmányok és recenziók a folyóirat honlapján elérhetőek.

A 2016-os Erdélyi Társadalom második lapszámában többek között Dániel Botond a középiskolai diáktanácsok szociológiai vizsgálatának lehetséges irányait és módszereit mutatja be, Pásztor Gyöngyi és Péter László az észak-erdélyi kreatív iparban és az IT-szektorban dolgozók profiljait ismerteti, Kiss Csenge Bernadett és László Éva az idősgondozók és szociális munkások körében a kiégési szindrómát vizsgálja, a Meszesán Péter–Siklósi Rozália–Szuromi Orsolya kutatói hármas pedig a Gyergyói-medence példáján keresztül beszél a táj szerepéről a vidéki társadalom fennmaradásában.  Recenziót A. Gergely András és Kustán Magyari Attila tollából lehet olvasni, a teljes lapszám a honlapon szintén elérhető.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?