Sokak részvételére számítanak a NEEEM! kampányban

Március 8-án indult és egy éven át tart az RMDSZ Nőszervezetének Váltsd meg a világot! szlogennel jelzett, Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom (NEEEM!) elnevezésű mozgalma. A kezdeményezés célja a családon belüli bántalmazás visszaszorítása, valamint a bántalmazottak jogainak kiterjesztése – többek között erről beszélt hétfőn Bukarestben Csép Andrea parlamenti képviselő a Csík Területi Nőszervezettel való találkozása alkalmával.

Néhány hónappal ezelőtt tűzték ki a célt, hogy ezzel a témával foglalkozzanak hangsúlyosan. Úgy érzik ugyanis, hogy a 2013 augusztusában megalakult nőszervezet megérett erre a munkára.

„Fontos, hogy minél több nőhöz eljusson az üzenet. Szégyen, ha nem fogunk össze a többi nőért és szégyen, ha a gyermekeink nem tudnak arról, hogy nemcsak a fizikális, hanem a verbális és a lelki bántalmazás is az erőszak kategóriájába tartozik. Azt akarjuk, hogy a leánygyermek is gyermek legyen, nem csak a fiú” – jegyezte meg az első mandátumát töltő Maros megyei képviselő.

Mint mondta, a NEEEM! kampány az első igazán nagy akció, amelyben mindenki részt vesz, és a tudatosító munkán túl a törvénykezés szintjén is fontos lépéseket készítenek elő. Ugyanakkor a civil szervezetek és egyházak támogatására is számítanak.

Csép Andrea kiemelte, hogy a kampánnyal nem az a céljuk, hogy családokat szakítsanak szét, hanem az, hogy a bántalmazottak megfelelő védelemben részesüljenek, és kialakuljon egy olyan rendszer, amely adott esetben befogadja a menekülni kényszerülő nőket. Olyan törvényjavaslatokat készítenek elő, amely hatékony eszközt ad a hatóságok kezébe, hogy megakadályozzák a családon belüli erőszakot. Ugyanakkor a rehabilitációs lehetőséget biztosítani kell nemcsak a bántalmazottnak, hanem a bántalmazó számára is.

Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a kampány kiemelt további célja az áldozatok bátorítása, annak megértetése, hogy az erőszak nem magánügy. Évente ugyanis 200 halálos áldozata van a családon belüli erőszaknak. Érdekesség, hogy 2014-ben 130 ezer alkalommal hívták a 112-es sürgősségi segélyhívó számot családon belüli erőszakhoz, azonban végül mintegy 12 ezer személy tett panaszt a hivatalos szerveknél.

Csép Andrea hozzátette, remélik, hogy a nem RMDSZ-es honatyák is nyitottak lesznek a törvénytervezetre, ugyanis a családon belüli erőszak országos szinten is komoly problémát jelent. Nem hivatalos adatok szerint Romániában minden három nőből egyet, míg az Európai Unióban minden négy nőből egyet bántalmaznak otthon. 

Kapcsolódók

Kimaradt?